Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
A FORRÁSOK BELSŐ IDŐSÍKJA ÉS A TÖRTÉNÉSZ PERSPEKTÍVÁJA - Knézy Judit: Paraszti és cselédértékek tántorgása a gyorsuló időben 1945 és 1970 között
Paraszti és cselédértékek tántorgása a gyorsuló időben 1945 és 1970 között 191 rendkívül lelkiismeretes és a téma mélységeibe behatoló néprajzi munka merte vállalni, hogy a cselédmentalitásról átfogó képet ad: P. Madár Ilona könyve a békési cselédek életéről, Eperjessy Ernő részben publikált, részben még kéziratban lévő műve a délkeleti Zselic uradalmi alkalmazottainak szellemi kultúrájáról, szemléletének alakulásáról. 25 A Mátyus Aliz és Tausz Katalin szociológusok rövid, de lényegbe vágó összefoglalója a régi - „maga ura parasztok" - és az új gazdák 1945 utáni életstratégiájáról ebbe a körbe méltán illeszkedik. 26 A zselici cselédekről az első, amit Eperjessy Ernő kiemelt, a ragaszkodás volt az ismerős tájhoz. Általában a cselédfelmondás és helykeresés közötti idő olyan kevés volt, hogy nem tudtak messzire eljutni az állást keresők. Aránylag kis területet jártak be azok a cselédek is, akik gyakran változtatták helyüket. Az uradalmak sem szívesen küldtek messzire szekeret a költöző cselédért. Mégis megállapítható, hogy a dombos területhez szokott ember nem szívesen szegődött el sík vidékre, Jgyenös helre" 21 - és viszont. Az uradalmak is figyelembe vették, hogy a felfogadott alkalmazott milyen vidékkel kapcsolatos tapasztalatokkal rendelkezik. A Zselicben egész cseléddinasztiák létét mutatta ki Eperjessy Ernő. A tájnál is fontosabb volt a családi kapcsolatok komolyan vétele, és ezzel a kölcsönös segítés kötelezettségének betartása. Még a cselédsorból kikerülők is rendszeresen segítették a pusztán maradt rokonaikat, és családi ünnepeiket el nem mulasztották volna. A rokonok igyekeztek azonos majorba kerülni, mert nehéz életükben főként csak egymásra számíthattak. Sokszor úgy igyekeztek, hogy egy cselédházba, egy lakrészbe kerüljenek. A szűkös lakáskörülmények miatt sokan nagycsaládi közösségben éltek, egy kasszára dolgoztak, egy kenyéren éltek. Előfordult, hogy már külön kerestek, külön főztek a családtagok, de a közösség, az összetartozás érzékeltetésének érdekében egyszerre, egy asztalnál étkeztek. A felnőttek általában a nem rokon gyermekeket is úgy kezelték, mint a sajátjukat: tanították őket a munkafolyamatokra, viselkedésmódokra, szokásokra, tánclépésekre, sőt még meg is fenyítették őket. Azok a gyermekek, akiket szüleik iparosnak akartak adni, a családiasabb pusztai cselédközösség után nagyon nehezen viselték el az iparosoknál szokásos zord, kemény, őket idegennek tekintő légkört, és nehezen, vagy nem állták meg, hogy haza ne szökjenek. A cselédek munkaszeretetéről nehezebb szólni. Nem könnyű elképzelni, hogy a mindig a más földjén munkálkodó ember, akinek aligha volt reménye arra, hogy valaha is a sajátjában dolgozhat, szívesen dolgozott, és nem kísérelte meg a kemény munka alól való kibújást, a tempó lazítását, saját maga kímélését, és a szigorú felügyelők figyelmének kijátszáPusztainé Madár Ilona: Uradalmi cselédek Békés megyében. Békéscsaba, 1982. 191 p.; Eperjessy Ernő: Beiträge zur Volkskunde der Meiereien im Zselic, 1920-1945. In: Gutshofknechte und Saisonarbeit im Pannonischen Raum. Hrsg. O. Bochom, W. Slapansky. Wien, 1990. 9-20. p. (Veröffentlichungen der Ethnographia Pannonica Austriaca; 2.); Eperjessy, 2000. 357-372. p. Mälyus Aliz - Tausz Katalin: Maga-ura parasztok és uradalmi cselédek. Szociográfia. Bp., 1984. 217 p. (Gyorsuló idő) Eperjessy, 2000. 361. p.
