Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
A FORRÁSOK BELSŐ IDŐSÍKJA ÉS A TÖRTÉNÉSZ PERSPEKTÍVÁJA - Granasztói Péter: Tárgyak ideje az inventáriumokban. Kiskunhalas, 1760-1850
Tárgyak ideje az inventánumokban. Kiskunhalas, 1760-1850 183 és korábban váci káplán volt, míg a következő két pohárszék tulajdonos - hat illetőleg 10 évvel később - két módos szenátor kisnemes. Senki sem állhatná meg, hogy ne úgy értelmezze ezeket az adatokat: a katolikus plébános volt az egyik első pohárszékhasználó, aki beköltözésekor hozhatta magával és járulhatott hozzá akár a tárgy elterjedéséhez is. Ha viszont az anyakönyveknek köszönhetően megismerjük életkorát, amely 37 év volt, rögtön kétségeink ébredhetnek. A kétségek csak fokozódnak, ha az összes pohárszék tulajdonost a születési évük alapján rendezzük. A születési idő alapján a plébános már csak all. pohárszékhasználó, és az első kettő kb. 20 évvel volt nála idősebb. A plébános egyértelműen a pohárszékhasználók második hullámához tartozott, azok közé, akik idején megindult a terjedése ennek a drága és reprezentatív bútordarabnak. Az első használók viszont helyi módos nemesek, sőt nagygazdák voltak. A még nagyobb presztízzsel rendelkező sublót első használója a keletkezési év alapján egy módos nagygazda volt, akit egy csizmadia nemes és egy vasárus követett. Ezek az adatok is érdekes és meghatározó megállapításokat és értelmezéseket tennének lehetővé. Azonban a születési év alapján 30-40 évvel idősebb, módosabb nemesek voltak az első sublóthasználók, az egyik 1715-ben, egy másik 1724-ben született, míg az előbbiek 1743 és 1746 között. Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy a születési év sokkal alkalmasabb az elterjedés folyamatának vizsgálatakor, hiszen csak így lehet például a divatjelenségét, kialakulását, hullámait, dinamikáját megállapítani. Természetesen tisztában vagyunk mechanikus alkalmazásnak határaival is, hiszen elképzelhető, hogy valaki idősebb korában vett meg egy bútort vagy egy különleges tárgyat. Az elemzési eredményeink alapján mégis nagyon finom jelenségeket lehet a születési év alapján rendezett adatok segítségével megfigyelni. Például az első generációba tartozók szobáiban még viszonylag kevés különleges tárolóbútor-típus volt megtalálható. Erre jó bizonyíték a legelterjedtebb drága asztalos bútor, az almárium, amiből öt fordult elő 1790 előtt. Ezek mind a halasi legmódosabb és legnagyobb presztízsű személyek birtokában voltak, de közöttük is a nemesek diktálták az „almáriumdivatof'. Az első almáriumtulajdonos - természetesen a születési évet figyelembe véve - a „főbíró" és egyben szenátor Molnár Mihály, a második Herpay Mihály kerületi kapitány, a harmadik a szegény, de nemes származású Szántai György volt. A második generáció tagjai között az almáriumok tulajdonosai továbbra is a vagyonos és nagytekintélyű rétegek közül kerültek ki. Az almárium tulajdonosok között például csak nemeseket, szenátorokat vagy a katolikus plébánost találjuk, és csak egyetlen módos nagygazdát. Ez utóbbi volt az első nagygazda, ha a születési évet vesszük figyelembe, aki egy nagyon értékes, 7 ft értékű ruhatartó almáriumot helyezett el házában. Kakutska István azon tipikus, új juhtartó nagygazdák csoportjába tartozott - 526 juh tulajdonosa volt -, akik nem ősi redemptusok voltak és földvásárlások útján váltak a legmódosabb városi lakosokká. Hagyatéki leltára életciklusának csúcsán, 55 éves korában született, vagyis jól tükrözi egy korabeli módos nagygazda vagyoni helyzetét.
