Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

A FORRÁSOK BELSŐ IDŐSÍKJA ÉS A TÖRTÉNÉSZ PERSPEKTÍVÁJA - Mátay Mónika: A testáló ideje. 18-19. századi debreceni végrendelkezők időfelfogása

160 Személyes idő - történelmi idő Mátay Mónika fikálták a közös időt, de az idő képzete mégsem kvantitatív, hanem sokkal inkább kvalitatív értéket hordoz. Ennek az egyik oka az, hogy míg a házastárs családjáról, származási helyéről, vagy az életkoráról csak ritkán tettek említést az örökhagyók, az együtt megélt évek során felhalmozott vagy éppen elvesztegetett vagyonról jóval gyakrabban megemlékeztek. Ilyen értelemben az idő minősítette a kapcsolatot, hiszen egy hosszú együttélés alatt sokkal jelentősebben változtak az anyagi viszonyok, mint egy rövid házasság során. A forrásokból egyértelműen látszik, hogy a végrendelkezők világosan különbséget tettek jó és rossz házasság között. Az is elég pontosan rekonstruálható, hogy milyen kritériumok alapján határozták meg az egyiket, illetve a másikat. Gyakran meglepő részletességgel, meghitt hangon vagy éppen indulatosan számoltak be az együtt eltöltött időről. A házasság minőségét az idő, az idő tartalma határozta meg, tehát az, hogyan észlelték a közösen eltöltött éveket. Szerelemről, testi vonzalomról egyetlen testáló sem beszélt, ugyanakkor a jó házasság döntő feltételének tekintették a közös vagyon szorgos gyarapítását. Debrecenről lévén szó, vonzónak tűnne mindezt a „protestáns etika'

1 helyi adaptációjának tekinteni, azonban egyáltalán nem erről van szó. A katolikusok által tett végakaratok tanúbizonysága szerint a család anyagi helyzetének javítása, a vagyon megőrzése és a felhalmozás egyáltalán nem specifikus protestáns erény volt. Igaz ez a debreceni katolikusokra, valamint a soproni, a pozsonyi, és a győri testálókra egyaránt.

34 Házasságuk mérlegének elkészítésekor - a cívisváros kálvinista polgáraihoz hasonlóan - ők is gyakran hivatkoztak anyagi boldogulásra, szorgos munkában eltelt évekre, vagy ellenkezőleg, kilátástalan küszködésre, kudarcokra. A debreceniek többnyire azt mondták, szerelmetes házastársukkal szorgosan szaporítgatták javacskáikat, hogy biztosítsák maguk és gyermekeik megélhetését. A vagyon növelésének egyik legfőbb akadálya a hosszadalmas betegeskedés volt. A betegségtől sújtott házasságban lassan múlt az idő, és a monoton ismétlődést még elviselhetetlenebbé tette a hiábavalóság érzése, hiszen a huzamos ideig tartó kór megakadályozta a tisztes gyarapodást. Az egyik fél munkaképtelenné válása óriási terhet rótt a házastársra. Többször is találkozunk panaszkodassal, amely a házaspár elszegényedését erre vezette vissza. A betegség nemcsak az egészséges fél számára volt frusztráló. A dolgozni nem tudó férj vagy feleség pontosan tisztában volt azzal, milyen súlyos gondot jelent a másiknak. Ezért az örökhagyók megemlékeztek ápolóikról, akik terméSoproni és pozsonyi testamentumokról lásd: Szende Katalin: Otthon a városban. Társadalom és anyagi kultúra a középkori Sopronban, Pozsonyban és Eperjesen. Bp., 2004. 318, VIII p. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok; 32.) A győri testamentumokról lásd Horváth József: A XVII. század elején keletkezett győri végrendeletekről. - Győri Tanulmányok, 1987. 113-138. p., US: A győri végrendelkezők családi konfliktusai a XVII. század első felében. In: Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. Szerk. Á. Varga László. Salgótarján, 1991. 233-244. p. (Rendi társadalom- polgári társadalom; 3.) (Adatok; források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból; 16.)