Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)
IV. SZAKSZERŰSÖDÉS AZ IGAZGATÁSBAN ÉS A VÁLLALKOZÁSBAN - Lengyel György: A magyar gazdasági vezetők rekrutációja és képzettsége a 20. században: a professzionalizáció két hulláma
150 írástörténet - szakszerűsödés Lengyel György nentális Európa professzionalizációjában jóval nagyobb szerep jutott az állam és az uralkodó elitek szándékainak. Ennek megfelelően a szakértelmiségi és az államhivatalnoki ethosz egymástól kevésbé váltak el. (Rueschemeyer, 1986) A szakszerűség „Hajnal"-i fogalma összefér a professzionalizáció első, azaz szakszerüsödési értelmével, amennyiben Hajnal szakszerűségen az emberi élet teljességéből, az „apró tömegmunka" menetéből következő tökéletesedő módszereket értett. Hajnal a szokásszerűséget nem állította szembe a szakszerűséggel, mint Weber tradicionális és racionális kategóriapárja ezt sugallná. (Lakatos, 1992) Hajnalnál tehát nem pusztán a racionalizmus volt a szakszerűség szinonimája, hanem a pontosabban kimunkált, tökéletesedő tevékenységek rendszere. Elfogadta a társadalomadminisztráció elvont üzemének specializációját is szakszerüsödésként, és ezt éppenséggel a „tömegmunka" igényeivel hozta összefüggésben, ennek megítélésében azonban ambivalens. Egyrészt hajlamos volt úgy értékelni a modern fejlődést, mint „...amelynek kultúrája minden múlt s minden egykorú földi kultúra fölé emelkedett." Ugyanakkor azonban ez nála olyan intézményesülési folyamatot is jelentett, amelynek során megkezdődött „...az élet szürkülése a betű jegyében: az elvont szakszerű üzem. uralma az élet fölött." (Hajnal, 1933, 183.0.; Hajnal, 1936, 143.0.) Nem fért össze az ő szakszerűség felfogása a professzionalizáció szűkebb, szakmásodási értelmezésével, mivel nála a társadalmi szerepek differenciálódása és specifikálódása az emberi élet teljességének csonkulását jelentette. (Erdei, 1942) A különbség nem egyszerűen az értékelő megállapításokban volt, hiszen a professzionalizációs szakirodalom kiemelkedő teljesítményei ugyancsak kritikai beállítottságúak. A különbség inkább abból adódott, hogy Hajnalnál a hangsúly a mindennapi élet tökéletesedő módszereire esett és nem a szakmásodás során bekövetkező specializációra. Annyi bizonyos, hogy a szakszerűsödésnek nem egyetlen forrása a formális képzéshez kötött szakmai szerepek differenciálódása és specifikálódása, hiszen a mindennapi ismeretek, a gyakorlati társadalmi innovációk ugyanilyen irányba hathatnak. Kétségtelen azonban az is, hogy a szakmásodás, a modernizáció e markáns jelensége valami módon ugyancsak kötődik a szakszerűsödéshez, a professzionalizáció kétfajta értelme tehát nincs egymással ellentmondásban. Egy további probléma, ami említést érdemel, e tanulmány szűkebb tárgyához kapcsolódik, nevezetesen ahhoz, hogy hogyan lehet értelmezni a professzionalizációt a gazdasági vezetők vonatkozásában. Gazdasági vezetésen értem itt szűkebben a nagyvállalatok, a nagybankok, munkaadói érdekvédelmi testületek vezetőit és a gazdaságirányítás reprezentánsait. Nemzetközileg is vitatott, hogy a gazdasági vezetés esetében lehet-e professzionalizációról beszélni egyáltalán. A gazdasági vezetők a hatalmi kritérium alapján határolódnak el, a szakértelmiségiek pedig a formális képzési minták, az intézményes érdekvédelmi mechanizmusok és belépési kritériumok révén. Vannak ugyanakkor akik úgy érvelnek, hogy a menedzserek jelentős részének kiválasztási kritériumai azonosak a szakértelmiségiekével, s nem véletlen, hogy a két csoport közt számottevő átfedés van. (Freidson, 1988)
