Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)
IV. SZAKSZERŰSÖDÉS AZ IGAZGATÁSBAN ÉS A VÁLLALKOZÁSBAN - Tóth Árpád: Pest város tisztviselői az 1820-40-es években
136 írástörténet - szakszerüsödcs Tóth Árpád Érdemes még szót ejteni a tanácsnokok származásáról is. Az, hogy egy kivételtől eltekintve mind polgárai voltak a városnak a megválasztásuk idején, nem meglepő, hiszen ez volt jelölhetőségük egyik feltétele. Jellemző viszont a polgári jogcím jelentőségének csökkenésére, hogy azon 62 tisztviselő közül, akik nem érték el a szenátori tisztséget, éppen 31, tehát a csoport fele nem folyamodott a városhoz ezért a címért. A korszak vége felé egyébként a város polgárainak aránya a lakosságon belül mindössze 2-3 %-ra tehető. 9 Nehéz kérdés annak eldöntése, hogy az etnikai szempontot mérlegelve hogyan jellemezhetnénk a város szenátorait. Ezt részben neveik hangzása alapján próbálhatjuk megválaszolni, amely azonban rendkívül bizonytalan, ingoványos módszer: gondoljunk arra, hogy a vizsgált időszak a névmagyarosítások kora volt, amikor Eichholz bíró Tölgyessy lett, Tretter bíró Járy, Hepp tanácsnok pedig Hepesváry, vagy arra, hogy ilyen módon az évszázadok óta Pesten élőket és esetleg magyarokkal sokszorosan összeházasodottakat mossuk egybe az egy-két generációs bevándoroltakkal. Az „eredmény" mindenesetre azt mutatja, hogy a hivatalnokok több, mint fele német nevet viselt. További egynegyed magyar nevű (általában helynévből képzett nevekről van szó), míg a maradék szláv illetve olyan, amelyeket nem tudtam besorolni. A szláv nevekről még annyit el kell mondanunk, hogy viselőik nagy része római katolikus volt, és alig 3 olyat találtunk, aki görög katolikus, tehát vélhetően délszláv származású. Megjegyzendő, hogy ezekben az arányokban nem mutatkozott különbség a tanácsnokok és a többi hivatalnok között. A másik lehetséges eszköz a születési helyek vizsgálata. Ennek felmérésére a polgárkönyv adatai szolgáltatnak lehetőséget. Ez azonban a vizsgálhatók körét eleve leszűkíti, hiszen az előbb mondottak értelmében a szenátori rangot el nem értek közül 31 főt eleve ki kellett hagynunk a mintából. Az eredmények tanulságosak, így pl. 1822-ben a tanácsnokok közül öt nem pesti születésű, továbbá mind a két főjegyző, az alkapitány, az adószedő, a kamarás, sőt a „szószóló" sem. A polgármesterek között pedig ketten is bevándorlók: a már említett Tölgyessy János (1838-1843) és Szepessy Ferenc (1843-1848). Megállapíthatjuk tehát, hogy a nem pesti születés semmiképp sem jelentett akadályt a hivatali érvényesülésben. Megjegyzendő azonban, hogy a magasabb posztig eljutott hivatalnokok között több volt a bevándorolt, mint az alacsonyabb kancelláriai beosztásoknál vagy a szakhivatalokban „rekedt" tisztviselők körében. Ennek egyik lehetséges magyarázata az, hogy ezeket a hivatalnokokat a Helytartótanács „ültette" Pestre, hogy a korrupt városi vezetést kordában tartsák. A jelek viszont arra vallanak, hogy Pesten a reformkorban viszonylag kevés volt a hivatali visszaélés, legalábbis az elbocsátások kis száma és alacsony gyakorisága, valamint a kevés királyi biztos ezt sejteti. így a telekbírót bocsátották el 1830 körül, aki az Adóhivatal ellenőrével játszott össze, ezenkívül 1843-ban váltottak le négy szenátort, közülük azonban ketten maguk is gyors pozíció-emelkedést követően lettek tanácsnokok, mintha ők is rendteremtő célzattal kerültek volna korábban a város vezetéPest polgárkönyve. Kiadta: Illyefalvy L. Lajos, Bp. é.n. 9 Nagy i.m. 382.
