Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

IV. SZAKSZERŰSÖDÉS AZ IGAZGATÁSBAN ÉS A VÁLLALKOZÁSBAN - Bácskai Vera: Szakszerűsödés a korai vállalkozásban

128 írástörténet - szakszerüsödés Bácskai Vera A vállalkozás csak ott juthatott korán hatalomra, ahol „...a fejlődés nem súlyosan szokásszerű"' A munkamegosztás ugyanis azt is jelentette, „...hogy minden részlet egymáshoz is igazodik, minden termeiéság kölcsönös szabályozás alá kerül, a munkák folyása közüggyé változik.''' Ha ez a szabályozás azonban megragadt a tradicionális, szokásszerü formáknál, s a munkamegosztást hagyományos és féltve őrzött privilégiumok szabályozták - mint ezt a német birodalom példáján bemutatja -, ott nem alakult ki „...a társadalomnak mélyebb munkamegosztása, széles szakszerű rétegek kialakulása, ami a kereskedelmet és az ipari termelést kapcsolatba hozhatná... A fejlődésképtelenség oka kétségtelenül a munka specializálódásnak, az üzemi elmélyülésnek a hiánya." Végezetül Hajnal még egy, vizsgálódásunk szempontjából fontos, ehhez kapcsolódó megállapítása: „Racionális társadalmakban jellemző a kereskedelmi és hiteléletnek elhatalmasodása a termelő munka felett. A középkorban a társadalom ilyen átforgatása lehetetlen volt, szívós szokásszerűség hárított el minden mechanikus beavatkozást. ...A mély üzemszerűség nem az üzleti formák finomodásától függ, hanem attól, hogy milyen funkciót teljesít a kereskedelem és a tőke a társadalom szervezetében." Vizsgáljuk most meg, hogy e „Hajnal"-i megállapítások fényében és természetesen figyelembe véve a professzionalizálódás szociológiai fogalmának e korszakra érvényesíthető elemeit is, mennyiben beszélhetünk a vállalkozók előfutárainak esetében szakszerüsödésröl vagy professziónálizációról. Köztudott, hogy Magyarországon az önálló nagykereskedők csoportja valamikor a 18. század végén kezdett lassan, törésekkel, vontatottan kialakulni, és első - akkor is csak helyi - intézményesülésére a Pesti Nagykereskedelmi Testület kialakulására csak mintegy fél évszázad leforgása után 1846-ban került sor. A magyarországi kereskedők túlnyomó része elsősorban helyi vagy egy szűkebb körzet áruellátását szolgálta, a nagykereskedői tevékenység is jórészt szűk korlátok között mozgott: tradicionális árukat a megszokott helyen, hagyományos úton, csatornákon át szerezte be és a kiskereskedők megszokott körében osztotta szét. A nagykereskedők többsége külföldi, főleg bécsi cégek faktoraként tevékenykedett. E kereskedők működésének is előfeltétele, követelménye volt a képzettség: megkövetelték a tanoncidőt, hosszú évek gyakorlatát, különösen azon a kevés helyen, ahol céhszerű érdekvédelmi testületeik működtek. A kereskedői foglalkozás azonban - Hajnal szavaival élve - kézművesszerű maradt, a rutin alapján folyt és alkalmi nyereségre épült. Ami a képzést illeti, az elsősorban gyakorlati volt. Bázisául azok a kereskedelemhez szükséges természettudományi alapismeretek szolgáltak, amelyek a 18. század végétől, a Ratio Educationis bevezetése óta a korábbinál jelentősebb szerepet kaptak az alap- és középfokú oktatásban. Különösképpen a nagyobb vá3 Uo. 112. 4 Uo. 103. 5 Uo. 120. 6 Uo. 126, 128.