Kémek, ügynökök, besúgók - Az ókortól Mata Hariig (Mediawave Konferenciák VI. Szombathely, 2014)
Kertész István: Katonai felderítés, kémkedés és kommunikáció a görög–római világban
Kémek, ügynökök, besúgók előtti felderítést szolgálta. A stratégiai hírszerzés iskolapéldájaként értékelte a történetíró Polübiosz az Alpokon történő áthatolást megtervező és végrehajtó Hannibal eljárását, akiről ezt írta: „... rendkívüli gondossággal mérlegelve kezdett bele hatalmas vállalkozásába. Mert először is gondos felderítő tevékenység segítségével tájékozódott arról, hogy mennyire termékenyek azok a vidékek, amelyeken át akar vonulni, s hogy mennyire elszánt ellenségei az itt lakó törzsek a rómaiaknak. Arról is gondoskodott, hogy itt lakó, a helyi viszonyokat jól ismerő útikalauzokat biztosítson magának, akiknek segítségével leküzdheti az út legnehezebb szakaszait, és akiket ugyanazok a politikai célok vezérelnek, és ugyanazok a remények töltenek be, mint őt magát."3 A taktikai felderítés a már megkezdődött ellenségeskedések során szolgáltatott információkat a hadvezetésnek. Keegan terminológiája szerint a látás, vagyis az aktuális tudás képességét biztosították a hadvezér számára a közvetlenül a csapatok előtt járó felderítők (római terminus technicus-szal procursatores), a szervezetten tevékenykedő felderítő csapatok (a római hadban az exploratores) és az ellenséges területen mozgó titkosügynökök (római elnevezéssel speculato- res). Ok értesítettek az ellenség mozgásáról, erőinek megoszlásáról, vélhető szándékairól stb. Az általuk nyújtott adatokat hadifoglyok, elrabolt vagy menekült civilek, dezertőrök és helyi informátorok (latinul indices) révén beszerzett értesülések egészítették ki. Olykor a hadvezérek, a principátus korától pedig a római császárok némelyike személyes szemrevételezéssel is törekedtek megbízható ismeretekhez jutni az ellenség erejéről, manővereiről, elhelyezkedéséről.4 A görög-római világ katonai szakírói és történetírói sokszor hangsúlyozták az ellenségről beszerzett ismeretek fontosságát, illetve az ellenséges hírszerző tevékenység meghiúsításának jelentőségét. A Kr. e. 5-4. század fordulóján élt Xenophón Küroupaideia című utópisztikus nevelési regényében a Perzsa Birodalom még ifjúkorú megalapítóját, Küroszt édesapja a hadtudomány különböző ágainak jelentőségére tanítja. Azt tudatosítja nagyra hivatott neveltjében, hogy mi mindent kell a jó hadvezérnek megtanulnia. Többek között azt, miként kell kifürkészni az ellenség szándékait, és titokban tartani a magunkét.5 A Kr. e. 360 körül alkotó Aineiasz Taktikosz Taktika című művéből csupán a városostromról írott rész maradt ránk. Ebben az ellenséges hírszerzői tevékenység megakadályozása érdekében előírja, hogy az ostromlott városba beérkező és onnan kiküldött leveleket hivatalos személyeknek kell megvizsgálni. Ha kívülről követek érkeznek, azokat gondosan meg kell figyelni, a városban élő idegeneket össze kell írni, és a hadiállapot idejére el kell különíteni.6 Polübiosz a Kr. e. 2. században írott történeti munkájában (Hisztoriai) a hadvezér feladatainak ismertetése közben kiemeli, hogy „... a vezér [...] sem a jó remény keltette örömében, sem 3 Polübiosz III. 48. 4 Vö.: Austin-Rankov, 2004. 39. 5 Xenophón: Küroupaideia I. 6. Az ókori források szerzőire teljes névvel, több mű esetén műveik megjelölésével hivatkozunk. 6 Aineiasz Taktikosz X. Vö.: Hahn, 1963. 340-341. 138
