Kémek, ügynökök, besúgók - Az ókortól Mata Hariig (Mediawave Konferenciák VI. Szombathely, 2014)
Kerekes Dóra: Titkosszolgálat volt-e a Habsburgok 16–17. századi „Titkos Levelezői Hálózata"?
Kémek, ügynökök, besúgók császári katonákkal.78 Az egészségük megőrzéséhez járul hozzá a boza nevű ital, amely finom, tápláló és megakadályozza a vérhas kialakulását. Végül javaslatot tett arra, hogy vezessék be a boza ivását a császári seregekben, mert jó is, hasznos is.79 1694. májusi jelentésében az egyik levélíró arról szólt, hogy a kizlar aga (dár üsz-száde agaszi = a hárem őre) mélyebben bele akart avatkozni az államügyek intézésébe, de ezt nem engedték. Szerencséje volt az agának, írja a levelező, hogy nem úgy tettek, „ahogyan tettek már más alkalmakkor, amikor egy kizlar aga bele akart avatkozni az államügyekbe fő nélkül, [...] nélkül és gyakorlat nélkül."80 Szintén a szeráj belső életébe engednek bepillantást nekünk az író azon sorai, amelyben egy asszony, a szultán egyik kedvenc ágyasának politikai ambícióit taglalva ír arról, hogy egyszer már megélt egy konstantinápolyi felkelést az asszonyok uralma ellen, és Mulhi kadmt ki is végezték.81 A levelezők természetesen a diplomácia területén is jártassággal bírtak, hiszen gyakran tolmácsokként (vagy -tanoncokként) részt vettek a diplomáciai tárgyalásokon. Ezen ismeretük - különösen a 17. század végén, amikor nem volt császári követ és követség Isztambulban - kiemelt értéket képviselt a bécsi udvar számára. A diplomáciai ismeretek körébe sorolhatjuk, hogy 1692-ben, amikor a perzsa sah, II. Sáfi (aki 1668-ban II. Szulejmán néven újrakoronáztatta magát) követet küldött a szultánhoz, a levelező rávilágított arra is, hogy miért jött egy „alkövet" (viceamb[asciato]re) a „főkövettel" (amb[asciato]re grande). Az „alkövetet" a sah „azért adta társul hozzá, mert ha a főkövet meghalna, ennek kellene átvennie az ő szerepét."82 Ez bölcs előrelátásról tanúskodik a perzsa sah részéről, főleg ha összevetjük azzal a helyzettel, amelyet 1545 márciusában I. Ferdinánd cseh és magyar király követének, Hieronymus Adornusnak a halála okozott. A követ titkárának, Johann Maria Malvezzinek vissza kellett térnie Bécsbe, hogy újabb követet nevezzenek ki, akivel ismét Konstantinápolyba utazhatott. Ezzel pedig értékes hónapokat veszített Ferdinánd király és V. Károly császár.83 Számos olyan eset van, amikor a levélírók - tudván, hogy jelentéseiket Bécs- ben olyanok is olvashatják, akik nem rendelkeznek teljes körű hely- és nyelvismerettel - az európaiak számára kevésbé ismert vagy ismeretlen szavakat, fogalmakat, szokásokat magyarázzák. Ezek vonatkoznak az Oszmán Birodalom felépítésére, tisztségviselőire, adónemeire, katonai alakulataira stb. Általában mondat közben, zárójelben bukkanak fel, mintegy magyarázatképpen arra nézve, amiről éppen beszámol a levélíró: „kapidzsi basi (ami annyit tesz, hogy udvaronc)",84 vagy „bas muhászebedzsi (azaz a kancellária első kancellárja, aki a 78 Erről ld.: ARÁNYI 1911; GYŐRY, 1900. 534-547. ™ ÖNB-HAN Cod. 6038. Föl. 1087.1688. február. 80 EFK Ms. II. 303. Fol. 389r. 1694. május 10. 87 Böhm 1020 Band XIV. Fol. 106.1697. május 28. 82 Böhm 1020 Band IX. Fol. 75.1692. március. 88 Török 1930. 94. 84 ÖNB-HAN Cod. 6034. Föl. 171.1684. október 18. 112