Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)
III. A magánélet válságai - Márfi Attila: Válság és válságkezelés Pécsett a szerb megszállást (1921–1928) követően
Gödörből gödörbe királyságnak 1926-ig folyamatos szénszállítással tartozott. Az öt év alatt a mecseki szénmedence másfél évi termelését szállították el Pécsről.22 Egyértelmű, hogy a jóvátételi kötelezettségek, továbbá a piaci lehetőségek hiánya tovább nehezítették a kilábalás folyamatát. A kialakult körülmények közepette a válság megszüntetése hosszú évekig tartott, a gazdasági helyzet lassú, viszonylagos stabilizálódása ellenére a '20-as évek derekára még érzékelhető volt hatása, továbbra is nyomot hagyva a kulturális élet és a szociális ellátás területein. A város a „boldog békeidők"-höz képest már csak árnyéka volt önmagának. A pécsi színházi élet megújulása Ugyanakkor a rendkívüli viszontagságok ellenére megindult egy új értékteremtés. A szűkebb kutatási területemen, Pécs színházi életében bekövetkezett változások is példát szolgáltatnak a megszállás utáni kulturális fellendülésre, bár a művészi és anyagi válságot a kultúra e színtere sem kerülhette el, és a többi területhez viszonyítva hosszabb ideig tartott ennek kezelése. A szerbek az első hetekben meglehetősen toleránsán viselkedtek a polgárokkal, a város intézményeivel szemben. A színházat sem záratták be, az előadásokat sem korlátozták, sőt, Farkas Imre Túl a nagy Krivánon című hazafias drámáját 16 alkalommal vihette színre Füredi Béla társulata.23 A következő év eseményei azonban egyértelművé tették a szerb megszállók annexiós törekvéseit. Erre az időszakra azonban a városi vezetés fokozatosan kicserélődött, olyan elemekkel hígulva fel, akik az új hatalmat kiszolgálták. Rájuk is támaszkodva a szerb hatóságok 1919 elején kivételes intézkedéseket vezettek be, azaz korlátozták a gyülekezési szabadságot és a várost vesztegzár alá vonták. A válaszlépésként kirobbant hazafias sztrájkhoz (amely csaknem megbénította a város gazdasági, társadalmi életét) a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) is csatlakozott, és csaknem egy hónapig zárva tartotta kapuit. Igaz, a szerb vezetés hajlott a kompromisszumokra, így a hermetikusan elszigetelt városban sajátságos társadalmi és kulturális élet bontakozott a következő években (számos sajtótermékekkel, a szórakoztatóipar megerősödésével). A színháznak ebben már nem jutott egyértelműen főszerep, a szerbek ugyanis igyekeztek korlátozni a nemzeti ellenállás központjának és szószólójának tekintett színház működését. Az itt rekedt művészek kenyérgondjaikon úgy igyekeztek segíteni, hogy mellékkeresetként a gombamód szaporodó kabarékban vállaltak fellépéseket. Ezt az Európában már elterjedt szórakoztatási formát a szerbek is támogatták a színház 22 Kaposi, 1996.158. 23 MÁRFI, 2002/a. 279-286. 166
