Előadások Vas megye történetéről III. - Vas megyei levéltári füzetek 9. (Szombathely, 2000)
Természeti csapások, tűzvészek, járványok Vas megyében a V-XX. században - Benczik Gyula: „Midőn rajtunk volt az Isten ostora" Az 1710/1711.évi pestisjárvány Vas megyében
terjedését. Ez utóbbiból helyes következtetéseket lehetett levonni az elkülönítés és fertőtlenítésre vonatkozóan, míg az előbbi elmélet a levegő megromlása ellen - a futáson kívül - kevés védekezési módot tudott javallani. A 17. és a 18. század embere azonban annak ellenére, hogy nem ismerte a járvány természettudományos és végleges magyarázatát, nem állt teljesen tehetetlenül a csapással szemben. A ma is használatos profilaktikus, megelőző járványügyi intézkedéseknek, mint az elkülönítés, a fertőtlenítés, megfigyelés alatt tartás, pontos regisztrálás stb. meglehetősen kidolgozott rendszerét alkalmazták. A házak fenyőmaggal, borókával füstölése, a falak, kisebb tárgyak ecettel való lemosása, megbetegedett ember házának lezárása, lepecsételése, ingóságainak elégetése, a temetésnél a magas sírdomb vagy mély sírgödör kialakítása számított kötelező előírásnak. Mivel a megelőző rendszabályok - akárcsak ma - mindenütt kényszert igényelnek, e rendelkezések megvalósulása rendkívüli mértékben függött a mindenkori hatalom szervezettségétől és ismeretszintjétől. A két vasi város, Kőszeg és Szombathely pestiskrónikája világosan mutatja a megelőző intézkedések két eltérő formáját, amely a halottak számát tekintve eltérő következményekhez vezetett. 1. 1710. június elején Szombathely város tanácsa 12 ft büntetés terhe alatt megtiltotta, hogy a városlakók a környék fertőzött helységeibe menjenek, és az ott lakókkal érintkezésbe lépjenek. Ugyanakkor lerontva ez előbbi lépés profilaktikus előnyeit, felhívott mindenkit, hogy mindennap istentiszteletre járjon. Emellett lépéseket tettek Nádasdy Ferenc császári tábornoknál a zsidók városból való kitiltására. A pestis már felütötte a fejét a városban, amikor a doktorok mellé a fürdöslegényt és a borbélyokat rendelték 8-8 napra. Július 4-én Szentmártonban egy pestiskórházat (lazaretumot) állították fel: három lakóházat jelöltek ki erre a célra. Július 13án azonban - miután „az szentegyházokbul kirekesztettek a népek" 9 - a piactéren tartották a misét, amely megintcsak ellentmondott a szigorú elkülönítés elveinek. Augusztus közepén tombolt a járvány, naponta 30-35-en, összesen pedig már 500-an haltak meg. A város Szent Rochus napján - augusztus 4-én - a szenthez fohászkodott és fogadalmat tett. Az istenfélő közösség legnagyobb megpróbáltatása idején megszökött Vargyassy András városi plébános, kinek számlájára írták, hogy 200 lélek gyónatlanul múlt ki a világból: „az városnak három ízbéli leveleit is vette őkegyelme, de csak imígy-amúgy beszél, nem is emlékszik, hogy idevaló plébános volna" 10 - mondja róla a jegyzőkönyv. Nem is találtak plébánost szeptember 29-ig, amikor a szécsényi pap, Nagy Ferenc vállalta el a lelkipásztorságot. A járvány elöl sokan menekültek ki a város szőlőhegyébe, de közöttük is felütötte fejét a járvány, ezért a városnak ki kellett tiltania őket a hegyből, 256
