Források a szombathelyi gettó történetéhez 1944. áprlils 15-1944. július 30. - Vas megyei levéltári füzetek 7. (Szombathely, 1994)
5. A szombathelyi gettó felállítása (1944. május 8.)
működésével tovább vezetni vagy felszámolni nem tud, köteles a városi árvaszéknél gondnok kirendelése végett jelentkezni. 10. Azt, hogy a zárt területről a város többi részére kik, mikor, milyen igazolás mellett léphetnek ki, a rendőrhatóság szabályozza. 11. Az 1610/1944. M. E. számú rendelet hatálya alá eső azok az orvosok, akiket a rendőrhatóság saját kérelmükre a szükséghez képest megfelelő igazolással ellát, orvosi rendelőjükben egyelőre megmaradhatnak s a rendőrhatóság külön engedélyével saját maguk a rendelőben lakhatnak is, a hozzájuk fordulókat úgy a rendelőben, mint magánlakásukban is orvosi segélyben részesíthetik. 12. A Rákóczi Ferenc utcai zsinagógának vaskerítését, valamint a Brenner János utca 8. sz. ház nyitott kerítését zárt deszkafallal kell ellátni. Erről a zsidó érdekeltség maga köteles gondoskodni. 13. A zsidó hitközségek tanácsának vezetősége a kiüresített lakásokról a kiköltözkődők nevének, elhagyott lakásának, lakóhelyiségeinek, a kiköltözött személyek számának feltüntetésével naponta köteles kimutatást adni a városi lakáshivatalnak. A kiköltözés befejezésével hasonló kimutatást kell adni az új elhelyezésről. Mi lesz az ingóságokkal? 14. A kiköltözkődők szükséges berendezési tárgyaikat és holmijukat magukkal vihetik, azonban csak olyan mennyiségben és olyan mértékben, hogy ezzel a férőhelyek befogadóképességét ne csökkentsék. Azokat az ingóságokat, amelyeket a kiköltözők nem tudnak magukkal vinni új lakásukba, kötelesek maguk a kiköltözők elhagyott lakásuk olyan kisebb szobájába beraktározni, amely szoba a lakás többi részének használhatóságát nem csökkenü. Ezt a helyiséget lezárhatják s ennek a helyiségnek a kulcsát egyelőre magukkal vihetik. Kötelesek azonban minden ingóságukról a kiköltözés előtt három példányban leltárt készíteni s ebben a leltárban külön megjelölni azokat az ingóságokat, amelyeket új lakásukba vittek s amelyek régi lakásuk egyik helyiségében lezárva vannak. A leltár két példányát a városi lakáshivatalba kell beadni. 23