Források a szombathelyi gettó történetéhez 1944. áprlils 15-1944. július 30. - Vas megyei levéltári füzetek 7. (Szombathely, 1994)

6. Költözködés a gettóba. I. (1944. május 9-11.)

IIa a kiüresített lakást a város lakáshivatala más igénylőnek kiutal­ja, abban az esetben a kiköltözött jelenlétében a leltárt a lakáshivatal hatóságilag ellenőrzi, az ingóságok elhelyezésére szolgáló helyiséget pedig lepecsételi. 15. Nyomatékosan figyelmeztetem a város lakosságát, hogy a fenti rendelkezések végrehajtásának idején a legpéldásabb fegyelmet és rendet tanúsítsa minden visszaéléstől, megjegyzéstől, ki itizálástól, vagy rendellenességtől tartózkodjék, mert a legkisebb rendbontás is a leg­súlyosabb büntetést vonja maga után. A város lakosságának e komoly időkben a magyar nemzet hírne­véhez méltó komoly és emberséges magatartást kell tanúsítania. Nyomatékosan figyelmeztetem a város lakosságát is, valamint a zárt területre beutalt zsidólakosságot is, hogy semmiféle ingóságot, értéket elrejteni, megsemmisíteni, megvásárolni, ajándékképpen el­fogadni, ajándékba adni, eladni, vagy bármiféleképpen elidegeníte­ni nem szabad. Nyomatékosan figyelmeztetem a város egész lakosságát és az összes érdekelteket, hogy az idevonatkozó 1610/1944. M. E. sz. ren­delet bármely rendelkezésének, valamint a véghatározatommal kia­dott rendelkezésnek megszegése súlyos elzárás-büntetést von maga után. A rendőrség minden téren a legszigorúbb ellenőrzést gyakorolja, ennélfogva mindenki saját érdekében a legfegyelmezettebben alkal­mazkodjék ezekhez a kiadott rendelkezésekhez. (Vasvármegye, 1944. máj. 9. 2-3. p.) 6. 1944. május 9-11. Költözködés a gettóba. I. A szombathelyi gettó „költözködési menetrendje" Tegnap délután már megkezdték a zsidók egybeköltöztetését 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom