Vas megye múltjából 1986 - Levéltári Évkönyv 3. (Szombathely, 1986)

Vörös Antal: Az őrségi gazdálkodás az úrbérrendezéstől a XX. század elejéig

hold, továbbá 6 vagy 8 szekér szénára való rét, függően attól, hogy sarjút lehetett-e kaszálni, vagy sem. Gyakorlatban az egy szekér szénára való rétet szintén 1200 négyszögöl területtel vették azonosnak. Végül a jobbágyokat faizási jog (épület- és tűzifa vágás) illette meg az uraság erdején. Megyei viszonylatban ezek az eltérések voltak egy-egy jobbágytelek nagyságában a királyi rendeletnek megfelelően. Az összeírással és osztályozással megbízott megyei tisztviselőknek azonban hamar be kellett látni, hogy az előbb felsorolt kategóriákkal az őrségi falvakban az itteni jobbágyság teljes romlását idéznék elő. Annyira sajátos helyzetet találtak, hogy az őrségi viszonyokat nem tudták a királyi utasításnak megfelelő kategóriákba besorolni. A besorolás előtt a biztosok által feltett kérdésekre Kisrákos, Pankasz és Szaknyér jobbágyai azt válaszolták, hogy sovány földjeiken csak kevés rozsuk, zabuk és hajdinájuk terem. Szentpéter, Szalafej, Kotormány, Dávidháza és Kapornak lakói már részletesebben adtak számot gazdálkodásukról, vagy az eljáró tisztek jegyeztek fel többet. Ezek vallomása szerint ugyanis „minden egész helyes gazdának vagyon nyolc hold szántóföldje, melyet trágyázhat és 12 hold középszerű amelyeket 5 vagy 6 esztendő elfolyása alatt" szánthatják és vethetik. Vannak továbbá soványabb földek, melyeket 10-12 esztendőkig sem „usuálhatják", és ezeken kívül vannak olyanok, amelyeket atyáik sem igen szántottak. Bármilyen szűkszavúan is örökítették meg a parasztok vallomásait egyéb források és a helyi viszonyok ismeretében a rövidre fogott leírásokból is kibontakozik a 18. század közepén űzött őrségi gazdálkodás képe. A települések, a szerek közvetlen közelében feküdt egy belső övezet, amelyet rendszeres, már ekkor három vagy négyévenkénti trágyázás mellett viszonylag intenzív gazdálkodást űztek. Ebben a belső zónában esett a szentpéteri, szalafői, stb. jobbágyok vallomása szerint egy egész telkes jobbágynak 8 hold szántója. Ismerve az őrségi települési formákat, megállapítható, hogy ezek az intenzívebb művelési övezetek nem gyűrű szerűen vették körül a településeket, hanem azok egyik oldalán terültek el, vagy legfeljebb félkör alakban húzódtak el. A szerek településére ugyanis általánosan jellemző, hogy a házak a több száz méterre elnyúló domboldalakon a tetőhöz közel terültek el. Az épületektől a völgyek felé szinte minden esetben rétek voltak, a kiterjedt fensíkokban végződő dombokon pedig az intenzív művelési övezet követte a belsőségeket. Ezt a gazdálkodási zónát esetleg kisebb-nagyobb erdőkkel bontott, vagy már kiirtott völgyek szakították meg, és azután következett a második művelési övezet, ahol a földek egy-egy részét, esetleg egyszer vékonyan trágyázva, 5-6 éven át művelték, azután pedig több éven át parlagon hagyták és legfeljebb legeltették. Itt a' változatos terepviszonyoktól függően már erdők ékelődtek a szántók közé és tették színesebbé a táj külső képét. A második övezet a határok szélei felé távolodva, fokozatosan ment át a harmadikba, ahol az idézett vallomás szerint szántóföldi gazdálkodást már alig-alig űztek, s néhány évi használat után a földek 10-12 évig, vagy ennél is tovább parlagon maradtak. Azt viszont, hogy mi történt az egy-egy évtizedig, vagy ennél is tovább parlagon hagyott földekkel, még ha legeltették is, a helyi viszonyok ismeretében nem nehéz eldönteni. Az ilyen területeket négy-öt esztendő leforgása után „felverte" a fenyő, melynek 218