Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)

Nádasdy Lajos: A falusi és mezővárosi kézműipar Vas megyében a 46-10. században

amelyek a lakosság egyéni és házi szükségletét kielégítő iparágakban fejtenek ki tevékenységet. Ilyen céh szervezetek a következők: takács- 29, varga- 19 (ebből 2 német, és 1 magyar-horvát vegyes nemzetiségű), szabó- 18, 11-11 csizmadia- és kovács-, 8 fazekascéh. A kimondottan falusi céhszervezetek száma 17, melyek közül 12 takács-, 2 szabó-, 1-1 pedig csizmadia-, fazekas- és kovácsszervezet. Bizonyosra vehető az, hogy a mezővárosi céhekhez is tartozhattak falusi mesterek. Ä 17 falusi céhszervezet közül jellemzően a korszak gazdasági helyzetére és a lakosság igényére, a takácscéhek vannak a túlnyomó többségben. Tájegységi elhelyezkedésük is figyelemreméltó, amint egymás mellett olvassuk a községneveket, melyekben a céh központja van: Rábabogyoszló, Egervár, Nagyölbő, Sál, Rum, Pinkamindszent, Meszlen, Sorkikisfalud, Jak, Pereszteg, Kisbér, és Mihályra. Közülük a legrégebbi a mihályfai (Kemenesmihályfa) 1683-ból kapott királyi privilégiummal, a többi 18, századi eredetű, jórészben a Rákóczi-szabadságharc utáni időszakból, és többségükről a céhes forrásanyag-kataszterben adat sincsen. Ezeknek a falusi céheknek a szerveződése, élete és megléte az akkori történelmi helyzetben beállott viszonylagos nyugalomban élni akaró és feltörekvő falusi kézműiparos réteg megszületéséről és folyamatos növekedéséről beszél. A mezővárosi kézműipar esetében nyugodtan beszélhetünk rohamos fejlődésről a íiiegye területén szakmai ágazatokban is, szervezeti létszámban is. Ez az erőteljesen megindult mezővárosi fejlődés a kézműipar területén később sem torpant meg, sőt egyenletes, folyamatos és tartás maradt, még a 19. század első évtizedeiben is, amint azt majd a későbbiekben látni fogjuk. De ekkorra már a falusi kézműipar is felzárkózott a mezővárosi mellé, megizmosodva, annak versenytársául is felnőve. Statisztikailag felmérve a céhes kézműipar helyzetét, azt látjuk az összesítő kimutatásból, hogy egy céhszervezet 1497-ből, négy az ezerötszázas évek végéről, nyolcvanbét a 17. századból, hatvanegy pedig a 18. századból származó kiváltságlevelet mutatott be, kettő pedig dátum nélkülit. Ezeknek az adatoknak alapján valóban helyesen volt értékelhető a megye falusi és mezővárosi kézműiparának fejlettségi foka! IV. Vizsgálódásunk újabb alapját egy 1817-ben készült összefoglaló adattár nyújtja. Vasvármegye közgyűlése deputációt rendelt ki annak az 1813. évi helytartótanácsi felhívásnak az alapján, melyben az a kiadandó új céhcikkelyekre nézve kérte ki a megyék véleményét. Ez a deputáció egyúttal elrendelte azt, hogy az egész megyében össze kell írni szakmánként mind a céhes, mind a céhen kívüli iparosokat. Ez az összeírás a falusi ós mezővárosi kézműiparra vonatkozólag eleddig sehol nem publikált anyag; megyénk területére" nézve pontos és számszerű adatokat. tartalmaz és hű képet ad a megyei kézműipar helyzetéről,' a 18. század utolsó évtizedeitől értékelhetően a 19. század első évtizedéig. Az anyag magában foglalja a már részben Jugoszláviához, részben Ausztriához tartozó egykori Vas .megyei városok ós községek adatait is. Tartalmazza az összeírást végző szolgabírákmak a helyszínen kapott s a mesterektől személyesen kikért vélemények alapján leszűrt következtetéseit, észrevételeit; az összesítő kimutatás pedig előtárja a deputációnak véleményes javaslatait. A falusi és mezővárosi céhes ipar kutatásának területén tehát minden tekintetben értékes forrásanyaggal állunk szemben. Az egyes járásokbeli fő- és alszolgabíráknak a következő négy kérdésre kellett választ adni és jelentést tenni: „i-ső Hogy mindenik járásban hány és melly mesterségű czéhek és mellyik helységben vágynak? Azon Czéhekhez hány és mellyik helységben lakó mester Emberek tartozandók? 103