Vas megye múltjából 1982 - Levéltári Évkönyv 2. (Szombathely, 1982)

Nádasdy Lajos: A falusi és mezővárosi kézműipar Vas megyében a 46-10. században

2° Kivánnak-e Czék uj Privilégiumot? 3° Ha talán némelly mester Emberek uj Czét Kívánnának, hányon vágynak azok, és hol laknak? 4

C Minő Czéhtül szedettek be előbbeni Esztendőkben a Czéhbéli Privilégiumok? Végtére azt is tudják meg, Sz. Biró Urak, hogy ha nem volna-e szükség valamelly Czét a mostani helyébül más ne talán alkaknatosabb helyre átal tenni." Ennek a jó érzékkel, szerencsésen összeállított kérdőívnek alapján több olyan kérdésre kaphat a mai kézműipari kutatás választ, melyekre eddig jórészt csak találgatások vagy a hiányzó adatok miatt logikai következtetések alapján tudott válaszolni. Abban a korszakban Vas megye az ország egyik legnagyobb, legsűrűbb települési helyekkel rendelkező megyéje volt. Azokban az évtizedekben a megye települési hálózata így áll előttünk: 1787. évi összeírás: mezőváros 27, falu 624, puszta 26; 1793. évi összeírás: mezőváros 30, falu 626, puszta 46; 1804. évi összeírás: mezőváros 34, falu 612, puszta 35. A szolgabírák minden tekintetben eleget tettek a deputáció felhívásának. Egyetlen települési hely sem maradt ki adataik közül. A megadott irányelvek szerint elkészített, lelkiismeretes és alapos részletességgel összegyűjtött adatoknak éppen ebben van a nagy értékük, s a hasznuk is a mai kutatók számára. Ha a jelentések alapján a megye kézműiparának állapotáról mérleget készítünk, elsőrendan is azt szögezhetjük le, hogy a közölt adatok úgy az iparos mesterekre nézve, mint a céhekre vonatkozólag nem csupán a 19. század első évtizedeire, hanem a 18. százsad utolsó negyedére is érvényesek. Ha ugyanis feltételezzük, hogy az egyes szakmákban dolgozó céhes mesterek, férfiéletkoruk delén és munkabírásuk teljében vannak, netán egy részük túl is haladta azt, születésük, tanonc- és legényidejük a 18. század második felére tehető, céhes mesterekké viszont a századforduló idején válhattak. A kézműipar helyzetére és állapotára nézve eszerint mindenképpen a való helyzetnek megfelelő érvényes támpontunk van. Ä valós helyzetnek megfelelően, tárgyilagosan megállapíthatjuk tehát azt, hogy Vas megye falusi és mezővárosi céhes kézművesipara egész területén folyamatos, kiegyensúlyozott fejlődés tapasztalható a vizsgált korszakban. Bővültek a szakipari ágazatok is, s emellett még olyan szakmákban is gyarapodott az iparosok száma, melyekben nagyobb fokú szakmai tudásra volt szükség. A szakképzettségnek és a szakmai tudás növekedésének az irányzata arra is megfelelő bizonyíték, hogy a lakosság körében nőtt az igény olyan fajta iparcikkek után, amelyek a kulturáltabb életmód kielégítését voltak hivatva szolgálni. Az sem elhanyagolható szempont, hogy éppen a napóleoni háborúk időszakában vagyunk, és ebben az időszakban már megtörtént hazánkban az első devalváció. És ez inkább a mezőgazdaságra volt ösztönző és előrelendítő hatással, semmint az ipar fejlődésére. És mégis, mindezek ellenére a kézműipar helyzete az egyenletes nyugodt ütemű termelés. A számok tükrében a következőképpen láthatjuk a fentebb elmondottaknak igazolását. Zárójelben közöljük az 1762-es összesítés adatait: A céhek száma az 1815-ik évi adatok, szolgabíró jelentések alapján 175 (155)» e2e

k 3c (22) fajta iparágban dolgozó mesterekből állanak; ezekhez hozzájön 21 (12) vegyes céh szakiparosa, kik a vegyes céheikben dolgoznak: bádogos 2, cserepes 1, csatcsináló i, késműves+ács 6 (a jelentésben nincsenek külön választva, külön megnevezve), nyeregjártó 13 (1), órás 7 + céhen kívül 1, puskaosináló 2 + céhen kívül 1, szegcsináló 2, üveges 5 + céhen kívül 1, vasszerszámkészítő kovács 1. Az 1762-es kimutatáshoz 104