Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)

Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi káptalan hiteleshelyi tevékenysége

kulása és működése után, a 12. század végén kapta első adománybirtokait. Szerény életmódjukat igazolja II. Endre 1217. és 1224. évi két oklevele, amelyekben a vasvári káptalan „monasztériumának szegénységéről", továbbá a „vasvári Szent Mihály egyházának prépostjáról és testvéreiről" emlékezik meg. Tehát közös házuk volt (monasztérium), ahol közösségben aludtak (dormitórium) és étkeztek (refektórium). Elsődleges feladatuk ekkor kétségtelenül a lelkipásztorkodás volt, és ezenkívül az istentisztelet ünnepélyesebb végzése. E kettős funkciójuk késztette őket arra, hogy írni, olvasni és énekelni tudó utódokat neveljenek, akik később saját testületük feladatait végezni tudják. A székeskáptalanok főleg ezért alapították meg a káptalani iskolákat, amelyeknek irányítója, kezdetben még oktatója is az olvasó- és éneklőkanonok volt. Az ilyen iskolák fenntartását egyházi előírások szorgalmazták (a III. Lateráni zsinat 1179-ben, a IV. Lateráni zsinat 1215-ben, nálunk pedig az Öbudai zsinat 1309-ben). Az ilyen oktató intézmények megszervezése és működtetése sokféle akadályba ütközött. A legnagyobb nehézséget talán a megfelelő képzettségű oktatómesterek hiánya jelentette, főleg a kisebb létszámú káptalanokban.

3 Nagyon valószínű, hogy Vasváron mindvégig csak az ún. kántori iskola működött a kántorkanonok vezetése alatt. Ez az iskolatípus elsősorban a liturgikus ténykedésekre készítette elő diákjait. Később a hiteleshelyi tevékenység miatt az olvasás és éneklés mellett az írás tanítása is szükségessé vált. Ezért legalább a trivium tantárgyait: a grammatikát, retorikát és dialektikát is előadták. E tantárgyak közül főleg a retorika volt fontos, mert ebben tanították a diktáment, az oklevelek tartalmi ismeretét és fogalmazását. Nem lehet eléggé hangsúlyoznunk, hogy a vasvári káptalan tevékenysége - a kezdeti lelkipásztori és oktató funkcióján kívül - elsősorban a hiteleshelyi munka végzésében bontakozott ki. Míg az előbbi tevékenységéről csak hiányos adataink vannak, hiteleshelyi működése a 13. századtól kezdve 1875-ig folyamatosan kimutatható. Ha területileg nézzük a káptalan hatáskörét, az ország legjelentősebb káptalanjai közé sorolhatjuk, a török hódoltság idején szinte pótolhatatlan hiteleshelyi intézménnyé vált. A hiteles helyek kialakulása A káptalanok hiteleshelyi tevékenységét részben a történelmi fejlődés, részben tételes törvények alakították ki. Országunkban az államigazgatási intézmények megszervezésével párhuzamosan nem fejlődött ki az írásbeliség. Állami életünk kezdeti két évszázadát a közügyek intézésében, a bíráskodásban és egyéb magánjogi ténykedésben a szóbeli intézkedés jellemezte. Csak egészen kivételes esetekben adott ki oklevelet a király, amelyet már a 11. században a királybírák, a billogosok pecséttel hitelesítettek. III. Béla uralkodásával érkezik el állami életünk arra a fejlődési fokra, amelyben a pápai és császári udvar gyakorlatát követve - az írásbeliség kezd általánossá válni az ügyintézésben.

4 Az ezt megelőző időszakban, de még III. Béla uralkodását követően is, a felmerülő vitás ügyekben poroszlók intézkedtek. Szóbelileg ők idézték meg a pereskedő feleket, felszólításra elővezették a megidézetteket, tanúként szerepeltek, sőt ítélethirdetés után a végrehajtásban is eljártak. Tevékenységük tehát sokirányú volt, hatáskörüket a jogszokás igen kiszélesítette. Talán éppen ezért könnyen megvesztegethetőkké is váltak, és országszerte sok panasz merült fel ellenük. Ezért II. Endre a II. Aranybulla 1231. évi 21. tc.-ben úgy intézkedett, hogy a poroszlók eljárása idézésben vagy tanúságtevésben csak akkor lesz hiteles, ha a megyéspüspök vagy valamelyik káptalan a hitelességet igazolja. Kisebb ügyekben konventek és kolostorok is adhattak igazolást.

5 21