Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)
Horváth Ferenc: Szombathely rendezett tanácsú, később megyei város hivatalszervezete (1860-1944)
1867. május 27-én volt 1848 óta a város második alkotmányos tisztújító közgyűlése, amelyen városbírót, főjegyzőt, aljegyzőt, pénztárnokot, ellenőrt, főügyészt és orvost választottak a képviselők. A választás úgy történt, hogy minden tisztségre 3 főt jelöltek, s szavazással döntött megválasztásuk felől a képviselő-testület. Mint 1860-ban, ugyanúgy választottak most is 12 belső, fizetés nélküli tanácsost is. A tisztségviselők megválasztásának körülményei egyébként nem változtak lényegesen sem a dualizmus korában, sem a két világháború közötti időben, s ennek részleteire külön fejezetben kívánunk kitérni. Egy azonban megfigyelhető volt, s ez a városi tisztségviselők s az egyéb alkalmazottak létszámának állandó, időnként rohamos növekedése volt, amit a város lakosságának rohamos növekedése, másrészt az igazgatási teendők állandó szaporodása idézett elő. így az 1860-as évek 8-10 tisztviselőjével szemben az 1940-es években annak tízszeresére emelkedett a városi tisztviselők száma. Az igazgatási feladatok terhének emelkedése állandó téma volt a közgyűléseken, ahol egyébként állandóan emelkedett a tisztviselők szavazatának száma, s voltak olyan közgyűlések, mint erre már céloztunk, ahol több volt a városi tisztviselő, mint a képviselő-testületi tag. Ennek a korszaknak egyre inkább jellegzetességévé vált a bürokratikus irányítás, a polgármesteri kézben összpontosuló hatalom, amely méltán szerepelt többször, bár hiába, a képviselők interpellációjában is. Az ok azonban nem kizárólag az volt, hogy gyarapodott a szavazattal bíró tisztviselők száma a városi közgyűlésben (17 fő) 2 , hanem az is, hogy a város képviselőtestületében szerepet vinni már nem számított olyan tekintélynek mint régen, s főleg nem járt annyi haszonnal mint régen, amikor még a városrendezési és parcellázási ügyeknél sokat jelentett, ki mit tudott meg időben, ki mit adott és vett időben (pl. olyan telkeket, amelyek hamarosan parcellázásra kerültek). Ilyeneken valamikor vagyonokat lehetett keresni, de az 1930-as években már erre is egyre kevesebb lett a lehetőség. Ebben az időszakban már nem az történt, ami sokszor a régebbi időkben, hogy polgármestersége idején a városi főtisztviselő és baráti köre apránként belekerült a legjobb adót fizetők névjegyzékébe, egyszóval meggazdagodott. A két világháború közötti időben sok képviselő-testületi tag számára a megbízatás szép megtiszteltetés volt, de sokszor inkább teher, mint hasznot hajtó foglalkozás. A passzivitás egyik oka ez is volt a képviselő-testület ülésein. A meggazdagodás az imperializmus korában - már csak viszonylagosan - a régebbi, dualizmus kori állapotokhoz képest inkább a tisztségviselőknél fordult elő, ők váltak ebben a korban a város életének dinamikus erejévé, ha volt bennük dinamika, s velük esett vissza a város, ha csak hivatalnokok voltak és nem városvezetők. Röviden így is fogalmazhatnánk ezt a kérdést: a város életének dinamikáját a dualizmus korában a képviselő-testület aktivitásán, a két világháború közötti időben a főtisztviselők aktivitásán lehet legreálisabban lemérni. A dualizmus kori polgármestereket buktató képviselő-testület később a tisztviselői testület kezes bárányává szelídült, s ezt nemcsak a tanácsok ügykörének a polgármesteri ügykörbe való átkerülése okozta, hanem a szakhivatali garnitúra kezébe átjátszott államigazgatási hatalom általános erősödése is. Az a körülmény, hogy a polgármester és a városi tisztviselők sok tekintetben inkább függtek minisztériumi hatóságok rendeleteitől, mint a közgyűlés véleményétől, ez a függés a gyengülő erejű képviselő-testületre is hatott a tisztviselőkön keresztül. Természetesen ez a függés nem minden kérdésben érvényesült egyformán, mégis a képviselő-testület működését olykor-olykor már szinte formálissá tette, míg végül, mint azt már jeleztük, 1944. augusztusában annak működése teljesen megszűnve a közigazgatás a tisztségviselőkre korlátozódva teljesen adminisztratívvá vált. 203
