Vas megye múltjából 1976 - Levéltári Évkönyv 1. (Szombathely, 1976)

Kiss Mária: Szombathely kereskedelme a 18-19. században

Szombathely lakosságának jelentős része a 18. században már iparral foglalkozott, nőtt a kereskedők száma is. Bár vizsgált korszakunkra az ipar és mezőgazdaság már szétvált, de minden kézművesmester, vagy kereskedelemmel foglalkozó polgár rendelkezett mezőgazdasági ingatlannal, és családja vagy idegen munkaerő segítségével művelte azt. A 18. században a város lakosságát a különböző céllal készült összeírások 2400 körüli lélekszámra teszik.

5 A középkor folyamán a városfalak lebontása után előbb a káposztás-, palántáskertek feláldozásával, majd addig ugyancsak mezőgazdasági művelés alatt álló területek igénybevételével terjeszkedni kezdett. Az elaprózódott belső telkeken épült kőházak, téglából emelt épületek között egyre nagyobb számban jelentek meg az emeletes házak, hozzájárulva a városkép arculatának megváltozásához. Az a tény, hogy Vasvár után Szombathely lett a megyeszékhely, nemcsak a megyei hivatalok részére igényelt megfelelő épületet, hanem a megyebeli birtokos nemesség számára is szálláslehetőséget kínált, akik nemcsak a megyegyűlések idején látogattak el ide, hanem ezen kívül is hosszabb-rövidebb időt töltöttek el a városban. Már a 16. században megkezdődött a nemesség betelepedése. 1804-ben a városban összeírt 3029 főből 226 volt nemes.

0 E nemesség jó része itt-tartózkodása idején saját házában lakott. 1777-ben Mária Terézia Szombathely székhellyel új egyházmegyét alapított. Az első püspök működése idején keletkeztek a későbarokk kor ma is megcsodált épületei. Itt működött 1578 óta a káptalan is, amelynek hiteleshelyi tevékenysége a megye határain túlra is kiterjedt. A világi és egyházi hivatalok, az oktatási intézmények jelenléte hozzájárult a lakosság létszámának növekedéséhez, amely természetszerűen hozta magával a szolgáltatások iránti igény növekedését és a nagyobb mérvű fogyasztást is. Mindez serkentette a mezőgazdaság, ipar és a kereskedelem fejlődését. A város gazdálkodását - amelybe a lakosság élelemmel és ipari termékkel való megfelelő ellátása is beletartozott - a tanács irányította. A tanács tagjainak összetételét vizsgálva kitűnik, hogy csak egy szűkebb rétegből, a város legvagyonosabb családjaiból kerültek ki. Szép számmal képviseltették magukat a tanácsban a gazdag céhtagok, de a kereskedők is helyet kaptak benne. Az utóbbiak részvételi aránya a 17. században meglehetősen kicsi volt, de számuk a 18. század vége felé már megnövekedett. Ezeknek egy része eredetileg céhes polgár, akik fennhagyva ipari tevékenységükkel, kereskedelemmel foglalkoztak.

7 Hatalmuk és vagyonuk nagyobbrészt kereskedelmi tőkén nyugodott és jelentős ingatlanokban öltött testet. A tanácsi határozatokon sok esetben megmutatkozik, hogy tagjai melyik polgári réteg érdekét képviselik. Nemegyszer született olyan döntés, amely a városban élő kereskedők érdekének felelt meg, holott a város egyetemességének nem volt kedvező. A Szombathelyen lebonyolódó kereskedelem eleinte csak szorosan a helyi igényeket elégítette ki, általában kereskedő személyének közbejötte nélkül, közvetlenül a termelőtől került az áru a fogyasztóhoz. A lakosság számának növekedése, a technika fejlődése, a mesterségek és mesterek számának szaporodása, differenciálódása előmozdította az árucsere szélesebb kibontakozását. A kereskedelem, de az egyes városok fejlődésére is jelentős hatást gyakorolt az úthálózat, amelyen a kereskedelem lebonyolódott. E szempontból Szombathely fekvése kevésbé mondható szerencsésnek. Míg a rómaiak idején fontos útvonalak találkozása volt Savaria, addig a középkor folyamán a Nyugat és Dél felé irányuló nagy kereskedelmi utak elkerülték a várost. Egyetlen fontosabb útvonal haladt át a városon Muraszombat-Körmend-Szombathely-Kőszeg-Sopron-Fraknó-Wienerneustadt felé. A forgalom zöme azonban azon a két útvonalon bonyolódott le, amely Szombathelyt elkerülte. Ezek a Buda-Sopron és Muraszombat-Buda irányában haladó utak. A városból csak két kisebb jelentőségű út vezetett Ausztria felé, az egyik Rohonc, Szalonakon át, a másik Csajta, Vörösvár, Felsőőr, Pinkafő érintésével vitt Ausztriába.

8 120