Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Utak, utazók, utazások Vas vármegyében az 1 - 20. században - Tilcsik György: "(H)Arccal a vasút felé!" A szombathelyi személyszálllító vállalkozók konfliktusai a soproni és a kőszegi bérkocsis céhek tagjaival az 1840-es években
Lovas Gyula kutatási feltárták, hogy Sopron város tanácsa — figyelemmel a pozsonyi és a soproni bérkocsisok közötti vita során a Magyar Királyi Helytartótanács 1846. április 7-én megszületett állásfoglalására, mely szerint a soproni bérkocsis céh, ellentétben a pozsonyival, nem rendelkezik monopóliummal a helyben történő személyfuvarozás lebonyolítására, így bárki tarthat a városban levélhordót - teljesítette a három szombathelyi bérkocsis kérelmét. A soproni bérkocsisok azonban nyilván erős konkurenciát láttak szombathelyi társaikban, és 1847. január 2-án beadványt intéztek városuk tanácsához, amelyben azt kérvényezték, hogy a szombathelyieket tiltsák el a Sopronban történő fuvarvállalástól és hirdetőtábláikat távolíttassák el. Kérelmükben a soproni bérfuvarosok egyfelől arra hivatkoztak, hogy miközben a szombathelyi fuvarozók Sopronban nem fizetnek adót, nem lehet szolgáltatásukra bizton számítani, mivel Sopront csak éjjeli szállásra használják, és így nem lehet tudni előre, hogy van-e szabad hely a kocsikban, másfelől pedig azt nehezményezve, hogy a szombathelyi tanács hivatkozta 1840:20. te. nem a személy-, hanem a teherszállításra vonatkozik, megemlítették, hogy miközben az ő Szombathelyen működő bizományosuk kizárólag a két város közötti utazásokkal foglalkozik, addig a Sopronban működő szombathelyi levélhordó más viszonylatokra is elfogad utasokat. Soron város tanácsa — érdekes módon — nem tárgyalta e beadványt, hanem döntést kérve, egy kísérőirat mellett felküldte azt a Magyar Királyi Helytartótanácshoz. A Helytartótanács a soproni bérkocsisoknak adott igazat, mégpedig azzal az indoklással, hogy a szombathelyiek nem céhtagok és nincs is céhlevelük, a soproniaknak ellenben van, és a céhtagok előnyben részesítendők a nem céhes iparűzőkkel szemben. Úgy tűnt, ezzel befejeződik a vita, ám a nyugalom csak látszólagos volt, és ennek következtében nem is tartott sokáig. Amikor ugyanis a Bécsújhely és Sopron közötti vasúti pálya közelgő átadása miatt a Sopron—Bécsújhelyi Vasúttársaság 1847 áprilisában hirdetményben keresett személyszállító fuvarosokat a soproni állomás és a környékbek jelentősebb városok — így Szombathely, Kőszeg, Nagykanizsa, Keszthely, Kapuváron át Pápa, valamint Csornán át Győr - közötti bérkocsijáratok működtetésére, az első jelentkező Strasser János szombathelyi bérkocsis volt, aki a Szombathelyre tartó járat indítására szóló írásos engedélyt szerzett. Később, Haller János mellett, több soproni fuvaros is hasonló engedélyhez jutott, de utóbbiak már nem céhtagként, hanem egyéni vállalkozóként végezték a személyfuvarozást. A Bécsújhely—Sopron vasútvonal 1847. augusztus 20-án történt megnyitása után a soproni és a szombathelyi bérkocsisok közötti vita újabb szakasza vette kezdetét, amelynek középpontjában immáron a személyszállító kocsik soproni pályaudvarról való indulásának, illetőleg az oda való érkezésének joga állt, és amelybe még a Sopron—Bécsújhelyi Vasúttársaság is bekapcsolódni kényszerült. A konfliktus azonban nem húzódott hosszú ideig, mivel a jóval nagyobb tőkeerővel rendelkező és ennek következtében új, korszerű, gyors és kényelmes személyszállító kocsikat vásárolni tudó szombathelyi fuvarozók viszonylag gyorsan képesek voltak a soproni bérkocsis céh tagjai fölé kerekedni, amelynek nyomán a Sopron város tanácsától kapott kizárólagos engedéllyel a szombathelyi bérfuvarosok immáron konkurencia nélkül bonyolíthatták a soproni vasútállomás és Szombathely közötti személyforgalmat.7’ 77 77 Lovas, 1971. 257-259. p. 59
