Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)

Utak, utazók, utazások Vas vármegyében az 1 - 20. században - Feiszt György: Utazók és útonállók Vas vármegyében a középkorban

csán, témánk szempontjából érdekes részleteket tartalmaz Vitéz János kancellárnak III. Frigyes császárhoz 1447. február 7-én írt levele:

„...indulnánk már Felségedhez — írja Vitéz — és bírunk biztonságunk szavatolásában, mégis aggaszt bennünket az osztrák hercegség egyik alattvalója, név szerint Orberger. Mint hallottuk ánkosaiból bandát szervezett, lesbe állította őket az út hosszában. Emberei vakmerő és alávaló módon zaklatják az utasokat. Isteni és emberi szempontokkal nem törődve mindenkit kifosztanak, megdézsmálnak kirabolnak. Nemrégiben is bekerítettek egy csoport embert, köztük sok Magyarországból érkezett zarándokot, papot és klerikust, először csak a holmijukat vették el, majd megkötözték és foglyul ejtették őket. De még ennél a rajtaütésnél is veszedelmesebb vállalkozásra készülnek országnagyjaink ellen, úgyhogy jobban kellfélni tőlük, mint egy szabályos ellenségtől, mert észre sem vesszük és máris beleesünk a csapdába. Mivel jobb a biztonságot birtokolni, mint csupán remélni és méltóságod dicsét is növeli, ha háborítatlanságunkat előre biztosítja és nem utólag torolja meg, arra kérjük, hogy tekintettel a közügyekre, amelyben útnak indulunk, méltóztasson szavatolni biztonságunkat és sértetlenségünket elsősorban Orbergertő! és csatlósaitól. Mert ugyan Isten segítségével magunk is szabaddá tudjuk tenni utunkat Orbergernek és csatlósainak nem maradnánk adósai, de mi békevivők, nem pedigfegyverhordozpk óhajtunk lenni, utunkon pedig sem félelmet kelteni, sem pedig ilyet érezni nem akarunk...”19 (A békekötésre június 1-jén Radkersburgban került sor.) Azt gondolom, ennél ékesszólóbban nem lehet körülírni az államilag támogatott banditizmus diagnózisát.

Még Mátyás király sem tudott országútjain teljes rendet tartani. Egyik várnagyát, bizonyos Lőrincet, 1475-ben maga IV. Sixtus pápa oldozta fel a „szelídség hiányának” bűne alól, miután egy ízben eg}' útonálló banda vezérét karóba húzatta, kilenc társát pedig kivégeztette, más alkalommal pedig a tolvajok jobb kezét levágatta. A feloldozásra azért volt szükség, mert Lőrinc nem kis meglepetésre, szerzetesnek jelentkezett a budaszentlőrinci pálos kolostorba, ahol, mint Mátyás király emberét korábbról jól ismerték.

Úgy tűnik, hogy az uralkodók váltották egymást, de az útonállás maradt. 1497- ben a firenzei signoria fordult panasszal II. Ulászlóhoz, mivel Ottavio Caffereccio de Voltéra nevű textil kereskedőjüket Frangepán Bernát emberei minden árujától megfosztották. De még a királyi herceg, a későbbi II. Lajos, Párizsból érkező nevelője, Balbi Jeromos sem volt biztonságban. Öt a Vértes-hegységben támadták meg, mindenét, még a ruháit is elvették és örülhetett, hogy az életét meghagyták. Félholtan találtak rá az erdőben. A jeles humanista később kis rigmusokban örökítette meg balszerencséjének eseményét. „Dobzse” László, sem az ő, sem pedig az 1 évvel később ingben-gatyában nála jelentkező velencei követ támadóit sem tudta megtalálni.20

1567-ben Forgách Simon egri főkapitány nem kevesebb, mint 10.000 forintban állapította meg egy Mózes nevű budai zsidó kereskedő szabadon bocsátásának az árát. A hódoltságban portyázó végvári katonák előszeretettel vadásztak a zsidó kereskedőkre, mert tapasztalatból tudták, hogy értük lényegesen magasabb sarcot remélhetnek, mint egy elfogott törökért, bármilyen magas rangú tisztek legyenek is azok.21

19 Magyar humanisták levelei, XV-XVI. század. Szerk. V. Kovács Sándor. Bp., 1971.107. p. (Nemzeti Könyvtár)

20 Zolnay, 1977. 366. p.

21 S%akáty Ferenc: Aki a török Budát elsiratta, ln: Schulhof l^sákc Budai krónika. Ford. Jólesz László. Bp., 1979. 79. p. (Bibliotheca Historica)

44