Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Utak, utazók, utazások Vas vármegyében az 1 - 20. században - Feiszt György: Utazók és útonállók Vas vármegyében a középkorban
FEISZT GYÖRGY UTAZÓK ÉS ÚTONÁLLÓK VAS VÁRMEGYÉBEN A KÖZÉPKORBAN A*I mikor egy 15. században Magyarországon útra indulónak, a^t tanácsolták, hogy vigyen Lmagávalfegyvert, így válaszolt, hogyne! Hogy agt is elvegyék.. Az anekdotát Zolnay László, a neves régész és kultúrtörténész, középkori utazásokról szóló egyik tanulmányában adta közre, majd így folytatta: „azpk voltak a szép idők, amikor párosával aggatták az útonálló kát, mert a középkor delelőjére már országnagyjaink jártak azútonállók éléri'} A középkorban ugyanazok utaztak, mint manapság. Kereskedők, követek, diplomaták, tanulni járó diákok, szerzetesek, zarándokok. Természetesen ez a békeidőkre vonatkozik, háborúban amikor a hadseregek vonultak országrészeken át, más volt a helyzet. Az uralkodói trónüresedések, hatalmi bizonytalanságok idején, királyok és ellenkirályok, egymás ellen harcoló oligarchák okozta anarchiák éveiben szaporodtak meg az országúton elkövetett bűnesetek. Most következő példáink ilyen korszakok néhány jellegzetes estét igyekeznek bemutatni. Miután Habsburg Rudolf német király 1278-ban Kun László segítségével, Dürnkrutnál döntő győzelmet aratott ellenfele, II. Ottokár cseh király fölött, az osztrák—magyar viszony igen szívélyessé vált. A helyzet egyedüli szépséghibája, hogy a Dunántúl nyugati részén hatalmukat egyre jobban kiépítő Kőszegiek többször betörtek osztrák területre. Ellenük hol Rudolf fia, Albert stájer herceg, hol IV. László viselt hadat, sőt olyan helyzet is előfordult, hogy Albert csapatokkal támogatta a magyar királyt, lázadó alattvalójával szemben. Ezek a közös akciók még közelebb hozták egymáshoz a két uralkodót. A jó viszony azonban IV. László halála után megváltozott, Rudolf király ugyanis III. Endrét nem ismerte el törvényes Árpád-utódnak, és hivatkozva arra, hogy IV. Béla a tatárjárás idején az országot II. Frigyes császárnak hűbérbe ajánlotta, 1290 augusztusában Magyarországot, mint megüresedett birodalmi birtokot, fiának, Albert hercegnek adományozta. Ettől kezdve felújultak a határ menti villongások és újabb osztrákmagyar háború kitörésére lehetett számítani. Intenzív követ járások végül megegyezést hoztak és a kölcsönös sérelmeket, az 1291 augusztusában Hainburgban megkötött békeszerződéssel sikerült orvosolni. A két uralkodó között a kapcsolat azután még szívélyesebbé vált, amikor 1296- ban, III. Endre feleségül vette Albert leányát. Ezt követően a magyar király haláláig nem is került sor újabb konfliktusra. 1 Zolnay Lasfo: Kincses Magyarország. Bp., 1977. (továbbiakban: Zolnay, 1977.) 364-366. p. 2 Uo. 37
