Mayer László (szerk.): Előadások Vas megye történetéről VII. - Archivum Comitatus Castrriferrei 9. (Szombathely, 2020)
Nyomdák és kiadványok, könyvtárak és olvasók Vas vármegyében a 16 - 20. században - Baráthné Molnár Mónika: 16 - 18. századi kincsek a Berzsenyi Dániel Könyvtár gyűjteményében
A könyv betűkaraktereinek, tipográfiájának egyik jellegzetessége, hogy az ö és ü betű jelölésére egy pici e betűvel megfejelt о illetve и betűt használtak. Ezzel a megoldással még az 1790-es években is több nyomda termékein találkozhatunk, de a 18. század utolsó évtizedeire a kétpontos ö és ü használata vált uralkodóvá. A kétpontos ö és ü betűnek legnagyobb hagyománya Debrecenben volt, ott már a 18. század folyamán is következetesen ezt használták a nyomdászok. Kötetünkben néhány helyen (pl. 'A 'Sóltárokból való Isteni Ditséretek 161. oldalán) a hosszú ő-t a rövid ö betű pontjai közé tett kis vonallal jelölték. Ez a karakter az 1700-as években tűnt fel és használatban volt még 1800 után is, és nem köthető egyetlen nyomdához, egyidejűleg több műhelyben is megtalálható volt. A ma is használatos r^betű általában az 1780-as években jelent meg, de még ekkor is a nyomtatványok jó részében párhuzamosan élt az mellett a régiesebb, a mai/betűre emlékeztető s és mellette a £ betű. Ily módon, tehát kétféleképpen nyomtatták az s% betűt a mi kötetünkben is. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a betűkarakterek némi támpontot adnak a kormeghatározáshoz.32 Kiadási hely: Mit mondhatunk a kiadás helyéről? A 18. században a magyarországi protestáns nyomdák lassú elhalása következtében az 1720-as évektől kezdve több dunántúli nyomda vállalta magára az evangélikus és egyes esetekben a református vallású lakosság könyvekkel való ellátását. E műhelyek többek között a soproni Rennauer- és Siess nyomda, a győri Streibig nyomda, kisebb mértékben a pozsonyi (ma: Bratislava, Szlovákia) Royer- és a budai Landerer-műhely. A titokban kibocsájtott könyvek címlapjára hamis külföldi impresszumot nyomtattak, vagy elhagyták — az egyébként kötelező — hely- és nyomdamegjelölést. Legnagyobb számban az énekes- és imádságoskönyvek kiadására volt szükség: zsoltáros könyvekre és katekizmusokra. Éppen ezek a kiadványtípusok találhatók leggyakrabban a győri és a soproni nyomdák eltitkolt kiadványai között. Bár e titokban nyomtatott evangélikus könyvekre gyakran felfigyeltek a könyvvizsgálók, leginkább vásárokon kobozták el a könyvkereskedőktől, miután utólag nem tudták megállapítani a nyomdász kilétét.33 A legkézenfekvőbb természetesen a pozsonyi Länderer nyomda, hisz az ott megjelent kiadvány terjedelmi adatai megegyezőek a mi kötetünkével. A koholt és hamis frankfurti illetve debreceni nyomdahelyű, valójában a Siess nyomdában készült kiadások közül a frankfurtit kizárhatjuk, Fekete Csaba34 kutatásainak köszönhetően. Ö hívta fel ugyanis a figyelmet arra, hogy A% Úri Imádság Magyarázatva című dallam ötödik sorát 1700 táján valamelyik énekeskönyvben hibásan szedték. Ezt a hibát később „az öreg debreceni énekeskönyv” valamelyik kiadása a 18. század első felében helyesbítette. Ennek ellenére sok későbbi kiadásban is hibásan találjuk, mert egyes nyomdákban 32 Ecsedy Judi/, V.: A régi, magyar nyelvű nyomtatványok betűkarakterei, 1533-1800. In: Magyar Könyvszemle (továbbiakban: MKsz.), 1986. 4. sz. |249J-255. p. 33 Ud: Tiltott könyvek. In: Ecsedy, 1999. 271-272. p. 34 Fekete Csaba: Az 1817-es öszvér énekeskönyv. = MKsz., 2009. 2. sz. 229-238. p. Régiesebb betűhasználat: 201
