Előadások Vas megye történetéről VI. - Archívum Comitatus Castriferrei 7. (Szombathely, 2015)
A nők Vas vármegye 16-20. századi történetében - Feiszt György: Szakítva minden régi sablonnal. A női munkaerő megjelenése Vas vármegye közhivatalaiban a két világháború között
FEISZT GYÖRGY SZAKÍTVA MINDEN RÉGI SABLONNAL A NŐI MUNKAERŐ MEGJELENÉSE VAS VÁRMEGYE KÖZHIVATALAIBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Manapság, ha Szombathelyen az okmányirodában akad dolguk, körülnézve feltűnik, hogy még mutatóba sem látunk egyetlen férfi munkatársat sem. Feltehetőleg, más városokban is hasonló a helyzet. Ezt a köznyelv úgy fogalmazza meg: elnőiesedett a pálya. Ez azonban nem volt mindig így, hiszen Vas vármegye hivatalában a 19. és a 20. század fordulójának egyetlen hölgy sem dolgozott. A nőket, a tisztviselői, az úgynevezett fehérgalléros irodai munkahelyek birtokba vételében 100 esztendővel ezelőtt egy emocionális, és egy jogi akadály gátolta. Az társadalmi ethoszt kifejező gát, a nő társadalmi szerepével kapcsolatos közvélekedésben fogalmazódott meg. E szerint a nő azért nem dolgozhat, mert ha dolgozik, ”... nem megy férjhez, és ha mégis férjhez megy, akkor a kettős kötelezettség kimerítené, gyermekei elgyöngülve jönnének világra, s karjai közt halnának meg.”1 Megfogalmazódott az is, hogy „... a nők egyszerűen alkalmatlanok a szellemi munkavégzésre. Agytérfogatuk kisebb a férfiakénál, s a tanulás oly megerőltető lenne számukra, hogy tönkremenne az egészségük, de legfőképpen az idegrendszerük. ”2 Az ilyen és ehhez hasonló, ma már mosolyt gerjesztő vélekedések nemcsak a századfordulós magazinokban, hanem a parlamenti képviselők felszólalásaiban is előfordultak. A városi polgári körökben sosem kívánták a nők munkába állását, és jelentős presztízsveszteséget könyvelhetett el az az úgymond „úri család”, amelyben a feleség fizetett állást vállalt.3 Kimondva kimondatlanul így hangzott az általánosnak mondható vélekedés, jóllehet ekkor már létezett az emancipált nő társadalmi típusa, amelynek képviselőit megtalálhatjuk a szombathelyi közéletben is. A nők hivatalvállalásának másik, és legalább ilyen komoly jogi természetű akadályát jelentette, hogy a nők nem rendelkeztek a hivatalviseléshez szükséges szakmai iskolai képzettséggel. Nem véletlen, hogy az emancipációs küzdelemben a Nőképző Egyletek még a választójognál is hangsúlyosabban követelték a nőoktatás megvalósítását. A nőmozgalmaknak nagyon intenzív harcot kellett folytatniuk azért, hogy a leányok ne csak magánúton részesülhessenek középfokú képzésben. Nagy áttörés jelentett az 1896-ban a fővárosban megindult nyilvános leánygimnázium, amely a fiúiskolákkal azonos érté1 F. Dózsa Katalin: Pesti nő a századfordulón. Nó'kérdés: feminin vagy feminista. = Rubicon, 1991. 3. sz. (továbbiakban: F. Dózsa, 1991.) 4. p.; http://www.rubicon.hu/magyar/nyomtathato_verzio/pesti_no_a_ szazadfordulon_nokerdes_feminin_vagy_feminista/ (Megtekintve: 2014-04.20) 471
