Benda Borbála: Étkezesi szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban - Archívum Comitatus Castriferrei 6. (Szombathely, 2014)
A MAGYAR FŐÚRI UDVAROK - AZ ÉTKEZÉS TÁRGYAI: AZ ÉTELEK
vele: tálban metélik vagy tányéron, megsózzák, borsolják s úgy eszik meg."979 A Csáktornyáiban pedig ismét az ételnevek az árulkodóak: „Olasz rántott”, „Olasz saláta, vagy elegyes sokféle fűből”, „Karbonáta”, stb.980 Kovács Sándor Iván irodalomtörténész, a téma szakavatott ismerője, nem csupán erősen olaszos jellegűnek tartja a Csáktornyái receptgyűjteményt, hanem egyenesen Scappi Dell’ arte del cucinare című művét tartja a forrásának, amelyből volt is példány Zrínyi Miklós könyvtárában. Ezt az állítását a szerkezeti hasonlóságra alapozza.981 Nem ismervén más korabeli nyomtatatott szakácskönyvek szerkezetét, állításával nem tudunk vitába szállni, annyit azonban azért megjegyzünk, hogy a magyar szakács- könyvek szerzőire általában jellemző az olasz konyhaművészet ismerete, tehát a Csáktornyái nem „olaszosabb”, mint a Szakácstudomány. Még a más nemzetre való utalásokban igen szegényes Tótfalusi szakácskönyvben is van „olasz makaro” megkülönböztetésül az „egyszerű makarotól". Mindkettőt reszelt sajttal és kenyérbéllel megszórva, és vajjal leöntve tálalták fel. Az „olasz makarohoz” azonban „laska módon” „felmetélt” tésztát kellett készíteni, a másikhoz pedig dió nagyságú golyócskákat.982 Az ugyancsak a Tótfalusi szakácskönyben szereplő „olasz kolbászt” is laska tésztába töltötték.983 Az sem meglepő, hogy két szomszédos nemzet, a lengyel és a cseh szakácsművészetének néhány jellegzetes étele is megtalálható szakácskönyveinkben. A Szakácstudomány szerzője, aki állítólag a lengyel királyi udvarban is megfordult, a lengyel étekkészítési szokásokat is ismerte: „Az lengyelek vörös hagymát is metsznek reá aprón, meghintik vele az tálban, de mi nem élünk vele, noha úgyis jó.”984 Nemcsak német mártás létezett a korban, hanem lengyel is, amelynek receptjét megtaláljuk az előbb idézett szakácskönyvben, sőt egy korabeli német szakácskönyvben, nevezetesen Sabrina Welserin szakácskönyvében is olvashatjuk.985 Thurzó Szaniszló udvarában, ahol a főúr rangjának megfelelően nagyon sokféle szósszal készítették el a halakat, a csukát többek között lengyel szószban is feladták az asztalokra.986 Ugyancsak ették a magyarok a lengyelnek mondott keszőcét, mely a csejtei uradalmi alkalmazottak, illetve a Nádasdy familiárisok étrendjében is szerepelt. A Csáktornyái szakácskönyvben mint „bor-lév lengyel módon másnéven lengyel közeke”, a Tótfalusiban pedig mint „Lengyel cibre” fordul elő. A Csáktornyái szakácskönyv mestere még egy lengyel étket említ meg: „rizskását böjtnapon, lengyel módon." Ebben a könyvben találhatunk egy cseh ételt is, nevezetesen a „cseh leves kényért vagyis topinkát”. A Tótfalusiban pedig egy almából sütött cseh ételszerepel „cseh rántott” néven.987 Végül megemlítünk egy „nemzetközileg ismert” ételt, amely a magyar szakácskönyvekben is előfordul, sőt még egy 17. századi magyar gúnyversben is megemlékeznek róla: ez a korabeli Európa talán egyik legnépszerűbb, legismertebb étele, a spanyol származású 979 Radvánszky, 1893. 165., 183., 225., 286. p. 980 Király, 1981. 188., 202., 240. p. 981 Király, 1981. 53. p. 982 Király, 1981. 328. p. 983 Király, 1981. 328., 338. p. 984 Radvánszky, 1893. 251. p. 985 Ezenkívül megtalálhatjuk a csuka magyar lével (vagyis szósszal) elkészítési módját is. (192. Recept) Das Kochbuch der Sabina Welserin. 1553. http://www.daviddfriedman.com/Medieval/Cookbooks/Sabrina_ Welserin.html (Megtekintve: 2013. október 10.) 986Radvánszky, 1893. 331., 333. p. 987 Király, 1981. 198., 200., 226., 300., 330. p. 164
