Benda Borbála: Étkezesi szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban - Archívum Comitatus Castriferrei 6. (Szombathely, 2014)
A TÉMA KUTATÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI
Magyarországon a történettudomány - mint láttuk - eleinte követte a nyugat-európai fejlődést a táplálkozási szokások vizsgálatában, ám a későbbiekben az utóbb említett, újabb szemléletű megközelítéssel adós maradt. Jellemző, hogy új kutatások helyett 1986-ban újra kiadták Radvánszky Bélának a 19. század végén megjelent Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században című munkájának első kötetét.23 Ez az első rész, amely ma is alapmunkának számít a 16-17. századi életmóddal foglalkozók körében, az öltözködési, szórakozási, házasodási, alvási szokások mellett az étkezési szokásokkal is foglalkozik. A szerző külön fejezetet szentel az asztali edényeknek, az asztali fehérnemú'eknek és asztali rendtartásnak, amelyben az étkezések időpontjáról, a terítési-tálalási szokásokról, és az addig ismert egyetlen étrend alapján a korabeli ételfajtákról ír. Az arany- és ezüstművekről szóló részben beszél az asztali ezüstedényekről is, az udvari személyzetről szóló fejezetben az étkezésben résztvevő személyekről, a lakberendezésről szólóban pedig az ebédlőről és a pohárszékről. Mindezen felsorolt témákat jelen könyv is vizsgálja, igaz, Radvánszkytól eltérő arányban és más elrendezésben. Radvánszky munkájának második és harmadik kötete az általa is használt, addig még ki nem adott forrásokat tartalmazza. Radvánszky történészként nyúlt az életmód témához, írott forrásanyagra építette fel következtetéseit. A téma azonban ennél szélesebb ismeretanyagot és interdiszciplináris megközelítési módot kíván. Ma már rendelkezésünkre állnak a művészettörténészek, régészek, irodalomtörténészek olyan gyűjtései, elemzései, amelyek segítenek kiegészíteni és jobban megérteni a korabeli életmódot, és benne a táplálkozási szokásokat. És bár Radvánszky jelentős mennyiségű forrásanyaggal dolgozott, az azóta eltelt idő során még több forrás jelent meg, és magunk is igyekeztünk minél több eddig nem ismert, levéltárakban fellelhető forrásanyagot bevonni az elemzésbe. Radvánszky óta nem született újabb ilyen munka. Egyedül a néprajztudósok adtak ki egy hasonló jellegű kötetet, a Kisbán Eszter munkásságánál már említett Magyar Néprajz sorozatban, Életmód címmel. A néprajztudomány mellett az irodalomtudomány vette még szárnyai alá a történelemtudomány ezt az elhanyagolt területét. Kovács Sándor Iván irodalomtörténészként a táplálkozás történetét irodalmi oldalról közelítette meg: amellett, hogy összefoglaló igényű tanulmányt írt korabeli szakácskönyvekről, főleg gasztronómiai tárgyú verseket tárt fel, elemzett. Ezzel többek között a történészek figyelmét is felhívta egy értékes forráscsoportra. A szakács- könyvekről írt tanulmánya pedig Gundel Károlynak a II. világháború idején született, A konyha fejlődése és a magyar szakácskönyvirodalom a XVIII. század végéig című munkájának24 új adatok fényében való bírálata. Gundel egyébként sokáig az egyetlen olyan személy volt a témával foglalkozók között, aki szakácsművészetben is jártas lévén a recepteket technikai szempontból is megvizsgálta, és ezen keresztül próbálta megragadni a korabeli sütés-főzés jellegzetességeit. Az ő nyomdokaiban jár majd hatvan évvel később Füreder Balázs, aki A „Hosszú reneszánsz konyhakultúra” 23 A második és harmadik kötet 1879-ben, az első kötet 1896-ban jelent meg. 24 Kovács Sándor Iván azt kifogásolta, hogy Gundel nem ír minden, akkor már elérhető szakácskönyvről, így munkája hiányos. Lásd „A gyomros matéria.” Kovács S. I., 1988. 16
