Benda Borbála: Étkezesi szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban - Archívum Comitatus Castriferrei 6. (Szombathely, 2014)
A MINTÁUL SZOLGÁLHATÓ URALKODÓI UDVAROK - A HABSBURG-HÁZBELI MAGYAR KIRÁLYOK UDVARA
A következő koronázási lakomán, amely Rudolf 1572. szeptember 25-én tartott királlyá koronázását követte, ismét nem kaptak helyet a magyar világi és egyházi előkelőségek - az esztergomi érseket leszámítva -, bár most többen foglaltak helyet az első számú asztalnál. Az eseménnyel kapcsolatos források alapján az is kiderül, hogyan zajlott a korabeli étkezések egyik legfontosabb ceremoniális része, az evés előtti kézmosás. A korsóból a pohárnokmester (Várday Mihály) töltötte ki a vizet Rudolf királynak a mosdómedencébe, majd a törülközőt az étekfogómester (Batthyány Boldizsár) nyújtotta oda. A kézmosásban őt követő főhercegeknek (Károly, Ernő, Mátyás, Miksa) már nem magyar királyi udvari tisztségviselők, hanem előkelő magyar főrangú urak segédkeztek a kézmosásban: a vizet Bánffy Miklós töltötte nekik, aki éppen pohárnokként szolgált a bécsi udvarban. A törülközőket pedig Balassi András, Nádasdy II. Ferenc és Frangepán István tartották nekik.1324 Az étkezés alatt természetesen szeletelőket is állítottak a királyi asztal mellé. Ezt a feladatot olyan főrangú nemesekre bízták, akik szolgáltak a bécsi udvarban már korábban szolgáló magyar nemesek közül, méghozzá Rudolf király számára Balassi Jánost, a főhercegeknek pedig Thurzó II. Eleket. A 17. században állandósult az a szokás, hogy a Habsburgokat még az éppen törvényesen uralkodó király életében magyar királlyá koronázták. A királynők koronázására viszont mindig jóval később került sor, már férjük uralkodása idején. A lakomák rendje és rituáléja a század során csak kismértékben változott, így készíthető róluk általános leírás. Eszerint a hosszú királyi asztalnál foglalt helyet az éppen megkoronázott magyar király, a magyar világi és egyházi elit képviseletében a nádor és az esztergomi, majd 1618-tól a kalocsai érsek. Eleinte az uralkodó és felesége máshol étkezett, 1625-től azonban ők is e királyi asztalnál ültek már. Ez azzal járt együtt, hogy többnyire meghívást kapott még ehhez az asztalhoz a pápai nuncius, a velencei és spanyol követ, valamint a főhercegek és főhercegnők. A királynők koronázásánál természetesen a királynő ült a már uralkodó király (aki egyben már császár volt) mellett. A hosszú asztalnál étkezők ülésrendje egyben pontosan kifejezze az ott ülők hierarchikus rendjét. Eleinte az ifjú magyar király ült a legrangosabb helynek számító asztalfőn, aranyszínű bársonnyal borított, háttámlás széken. Késő'bb a császár és felesége foglalta el az asztalfőt, és a jobbjára került leendő utódja, aki ekkor már vörös színű bársonnyal borított, háttámlás széket kapott. Az uralkodó pár és a megkoronázott király fölé aranydíszes baldachint emeltek. A többieket ügy ültették le, hogy a baldachin alatt ülőktől való távolságuk mutassa helyüket a rangsorban. Ha szükséges volt, a székek bársonyának színével is hangsúlyozták az egymás közti hierarchiát, vagy egy szeletelőt állítottak a vendégek közé, ezzel szorítva hátrább az adott vendéget. A magyar főrangúak közül az esztergomi érsek kapta a legelőkelőbb helyet, őt a nádor, majd a kalocsai érsek követte. Az uralkodó pár, illetve az ifjú magyar király háta mögött külön pohárszék és tálalóasztal állt. A többiek egy közös pohárszéken osztozkodtak. A század folyamán írásban is egyre részletesebben kidolgozták az étkezés rituáléját, amit a század második felétől minden résztvevő megkapott. Az asztalok megtérítése után először a nyilvános lakomán nézőként résztvevők (bécsi miniszterek, főbb udvari 1324 Pálffy, 2004. 1031. p. 233
