Benda Borbála: Étkezesi szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban - Archívum Comitatus Castriferrei 6. (Szombathely, 2014)
A MAGYAR FŐÚRI UDVAROK - AZ ÉTKEZÉS TÁRGYAI: AZ ÉTELEK
rint levesestálat is csupán a következő század első felében írtak össze, méghozzá a Csáky X. Istvánná született Barkóczy Mária után maradt ingóságok (1740) között.968 A leves számára szolgáló edények hiánya természetesen nem lehet bizonyítéka a leves hiányának, hiszen nem feltétlenül kellett külön edényből enni a levest, főleg, hogy tudjuk, hogy az evőedények differenciálódása fokozatosan megy végbe. Azonban más források is eleinte a leves hiányát, később pedig a megjelenését támasztják alá. így a század első felében nem említik forrásokban létezését, de két 17. század második feléből származó versben is előfordul. Koháry István már többször idézett képzeletbeli lakomáján is szerepelt (1681) leves étek.969 De Bercsényi Miklós és Csáky Krisztina lakodalmán (1694) is tálaltak már levest: Jó móddal az levest főzte s készítette, Gyenge tyúkfiait abban vegyítette.. .”970 „Magyarország címere” - a magyar konyhaművészet sajátosságai A tárgyalt időszakunkban még nem beszélhetünk nemzeti konyhákról, amennyiben a modern nemzet fogalma először a francia forradalom idején Franciaországban alakult ki a 18. század végén. Az ezt megelőző történeti korszakra a szakirodalom kerüli a nemzeti kifejezés használatát. A kortársak azonban érzékelték a különböző népek konyhája közti különbséget, és ennek hangot is adtak. Jó példa erre a már többször emlegetett lengyel Jerzy Ballaban kísérője, aki feljegyzéseiben a magyarok étkezései szokásaira tett nem túl hízelgő megjegyzéseket. Például az egyik tiszteletükre adott vacsorát illetőleg így fogalmaz: „Ezeket az ételeket az ottani szokásokkal ellentétben a követ úr kísérete csak udvariasságból kóstolta meg, mert nem a mi ízlésünknek megfelelően voltak elkészítve.” Azt is írja, hogy milyennek látja ezt a nem a lengyel ízlésnek megfelelő magyar konyhát: „A disznóhúst fokhagymával só nélkül készítették. Ezeken kívül még más, náluk szokásos hitvány ételeket szolgáltak fel. A második fogás káposzta volt sáfránnyal. A pisztráng jó lett volna, de rosszul volt elkészítve. Az összes ételük közül a francia sütemény volt a legjobb. Végül fekete, meghámozatlan retket és sót tettek az asztalra, majd bort, csemegének szőlőt, almát, olasz diót és aszalt szilvát adtak.”971 De a magyarok is hasonlóképpen éreztek, ha külföldre mentek. Rákóczi Pál írja haza Grazból, hogy „el is untam immár az sok szegény német étket, félek is hogy valami nagyobb betegségbe ne essek. ”972 Már eddig is említettük néhányszor egy adott témánál a könyvben, hogy mit tartunk jellegzetesen magyarnak a korabeli konyhaművészetünkben. Az alábbiakban ezt összefoglaljuk néhány mondatban. Először is azt a sajátosságot szükséges kiemelni, hogy a középkori hagyományokat folytatva továbbra is a bő szósszal készített és tálalt ételek uralták az asztali kínálatot. Ezzel összefüggésben - európai összehasonlításban szokatlan módon - még nem vált a mindennapok étkezésének részévé a leves. Ugyancsak eltért a magyar konyha az európai trendtől azzal, hogy a bors megőrizte túlsúlyát a fűszerezésben, és nem esett vissza használatának mértéke. A magyar konyha ételeit továbbra is a sáfrány tette különlegessé aranysárgára festve őket, ahogy manapság a paprika a magya968 Bánfai, 1919. 810. p. 969 Koháry, 2000. 68. p. 970 Dala, 1988. 18. p. 971 Várkonyi, 1990. 16., 17. p. 9,2 Rákóczi Pál levele testvérének, Rákóczi Zsigmondnak. Graz, 1616. január 13. Skrebenszky, 1887. 267. p. 162
