Benda Borbála: Étkezesi szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban - Archívum Comitatus Castriferrei 6. (Szombathely, 2014)
BEVEZETÉS
BEVEZETÉS A középkorban a főúri étkezés többfajta társadalmi funkciót is betöltött: egyrészt a társas élet középpontjának számított, másrészt a reprezentáció fontos eszközeként a gazdagságot, a jólétet volt hivatott kifejezni. Nyugat-Európában aló. században megindult, majd a 17-ikben felgyorsult az a változás, amelyet Norbert Elias a civilizálódás folyamatának nevezett,1 és amelynek végén kialakult egy a középkoritól gyökeresen eltérő, máshogyan gondolkodó, másképpen élő társadalom. A főúri udvarok szerepe és helyzete is megváltozott, vesztettek gazdasági, társadalmi és művelődési jelentőségükből. A főurak idejük nagy részét már távol töltötték birtokaiktól, saját udvaruk szerepét az uralkodói udvarok vették át. A 16. század végén és a 17. század elején Nyugat-Európában a civilizálódás folyamatának részeként az étkezés társadalmi szerepe is módosult. Ennek leglátványosabb jele, hogy az arisztokrácia, az uralkodó elit a mindennapok során többé már nem evett együtt udvarának előkelő tagjaival, hanem csupán családja, vagy szűk baráti körében költötte el ebédjét és vacsoráját. Vagyis ettől kezdve a mindennapok étkezései többé már nem tekinthetők a társas élet központi eseményeinek. A reprezentáció is szinte teljesen az ünnepi étkezések alkalmára szorult vissza. Magyarországon a főúri udvarok szerepének megváltozása áttolódott a 18. századra. Ennek legfőbb oka, hogy éppen az átalakulások kezdetén, aló. század első felében szűnt meg az önálló magyar királyi udvar, melynek szerepét sem az erdélyi fejedelmi, sem a Habsburg királyi udvar nem tudta átvenni a 16-17. században. A magyar főurak birtokaikon maradtak, és élénk gazdasági, társadalmi és művelődési központokká szervezték udvarukat. Ennek megfelelően késve, a 17. század vége felé helyezik át az étkezés helyét a magánszféra termeibe, így őrizve még egy évszázadig a mindennapok során is annak fontos társadalmi szerepét. Nemcsak az étkezés társadalmi funkciója változott a tárgyalt időszakban, hanem a „civilizálódás folyamatának” részeként maguk az étkezési szokások is. Az individualizálódás hatására a 17. századra fokozatosan minden asztalnál ülőnek egy' jól elhatárolható kis területe jött létre, ahol a másikkal való érintkezés nélkül étkezhetett. Ehhez szükség volt arra, hogy a többszemélyes ülőalkalmatosságokról rátérjenek az egyszemélyes székekre, hogy mindenki saját tányérjáról egyen, saját poharából igyon és a közös tálakból saját evőeszközével vegye ki maga számára az ételt, és szükség szerint a fűszereket. Az illemszabályok sokat emlegetett változása is ezt a másik testétől való elhatárolódást, egyáltalán a testi érintkezések minimalizálását szorgalmazták. Az embereknek a testhez való viszonyának átalakulásának a végpontja a villahasználat elterjedése, az a mozzanat, amikor már nem kézzel, hanem villával tették a szájukba a falatokat. E könyv az étkezési szokásokat több oldalról vizsgálja. Egyrészt a reprezentációs funkciójának különböző elemeit, másrészt a korabeli táplálkozászerkezetet írja le. A reprezentációs funkció egyrészt az étkezés rituáléjában, másrészt az étkezést körülvevő 1 Elias, 1987. 87-90. p. 11
