Tilcsik György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében - Archívum Comitatus Castriferrei 3. (Szombathely, 2009)
Összegzés
tént meg, hogy a bérleti jogot nem egy, hanem több személy vette bérbe, és több alkalommal zsidó és nem zsidó személyek közösen szerezték meg a bérleti jogot. A mezó'város kereskedelmi életében, különösen pedig a piac üzemszerű működtetésében kulcsfontosságú szerepet betöltő vásárbírót a 19. század első felében nem az évente áprilisban esedékes városi tisztújító közgyűlésen választották meg, hanem e funkciót és vele együtt a piaci helypénzek beszedésének jogát szintén licitáción, legtöbbször 3 évre árendába adták. A vizsgált időszak első 3 évtizedében egy-egy személy többnyire hosszabb ideig és folyamatosan vállalkozott a poszt betöltésére, 1833 után azonban az aktuális bérleti idő letelte után általában új vásárbíró kezdte meg működését Vas vármegye székhelyén. Feltűnő jelenségként regisztráltuk, hogy a 19. század első felében a vásárbíróságot árverésen megszerzett személyek mindegyike eredetileg iparűzéssel foglalkozott. Ez azt sugallja, hogy a fél évszázad során Szombathely mezőváros kézműveseinek bizonyos része nem, vagy nem megfelelő szinten tudott tanult foglalkozásából megélni, és ennek nyomán vállalkozott arra, hogy iparűzői tevékenységéből adódó jövedelmét kiegészítse vagy azokat esetleg teljesen más, a kereskedelemből származó bevételekkel cserélje fel. A szombathelyi piacok, országos és hetivásárok működését és lefolyását feltáró áttekintésünk alapján elmondható, hogy az évente 104 heti- és öt országos vásárnak helyszínéül szolgáló szombathelyi piac korszakunkban egy viszonylag jólszervezett és üzemszerűen, a városház alatt lévő városi tulajdonban lévő, bérbeadott boltokkal szorosan együttműködő piac volt. A város életét irányító testületeknek a piaci jövedelmeket bérbevevő vásárbírók révén ellenőrzési és szinte naprakész beavatkozási lehetőségük volt a piac életébe, amellyel folyamatosan éltek is, elsősorban annak érdekében, hogy az általuk kiadott különféle határozatoknak érvényt szerezzenek. A 19. század első felében a város fórumaihoz a limitált árakkal, vagy a használatos mértékek hitelességével kapcsolatosan viszonylag nem nagyszámú panasz érkezett, miközben szinte permanens feladatot jelentett a spekulációs célú - elsősorban a gabonaneműeket, a zöldségféléket és a gyümölcsöket érintő - terményfelvásárlás, valamint a vasár- és ünnepnapokon árusítók elleni küzdelem, de leginkább az 1820-as évektől kezdődően a piac zsúfoltsága. Utóbbi annak ellenére gondot jelentett, hogy a Szombathelyen 1817. április 27-én lezajlott óriási tűzvész - amely a Piactéren is komoly pusztítást okozott - után a város felszámolta, illetve nem engedte újraépíteni a korábban ott állt apró boltokat. A zsúfoltság csökkentése érdekében, az országos vásárok alkalmával a Piactér mellett a Megyetéren lévő ún. kispiac területét is igénybe vették a sátrak elhelyezésére, a gabona-, a bor- és a sószállító szekereknek pedig a téren kívül kerestek megfelelő helyet. Előbb a marha-, később pedig a sertéspiacot is kitelepítették a szombathelyi piac területéről, ám mindezek ellenére a piacon árusító kereskedők az 1830-as és az 1840-es években sokszor fordultak sátraik elhelyezése miatti panaszukkal a város közgyűléséhez vagy tanácsüléséhez. Ezek nyomán Szombathely város 1843-ban a piacon egy, a korábbiakhoz képest némileg módosított helyfoglalási rendet vezetett be, amely azonban nem szüntette meg a zsúfoltságot, és ez már egyértelműen jelezte azt a tényt, hogy a rendelkezésre álló terület korszakunk végén már 190
