Tilcsik György: Szombathely kereskedelme és kereskedelmi jelentősége a 19. század első felében - Archívum Comitatus Castriferrei 3. (Szombathely, 2009)

Boltok, piacok, vásárok és kereskedők Szombathelyen a 19. század első felében - Egy szombathelyi kereskedő és családja felemelkedése a 19. században

alelnökéhez, Irma pedig Radisics Jenőhöz, az Országos Iparművészeti Múzeum igazgatójához ment feleségül. Húgának, Annának gyermekei közül Márkus István előbb újságíró, majd igazságügy-miniszteri titkár, 1875-től pedig az 1880. augusztus 24-én Kismartonban történt elhunytéig országgyűlési képviselő volt. Miklós a Földhitelintézet titkáraként dolgozott, és akit - bár nem töltötte be 33. életévét, amikor 1882. április 1 - jén Budapesten tüdővészben meghalt - elsősorban fordításai miatt számon tart az irodalomtörténet. Öccsiik, József előbb szintén újságíróként kereste kenyerét, majd 1875- től a főváros szolgálatába lépett. Végigjárva a hivatali ranglétrát 1885-ben Budapest főjegyzőjévé, 1894. február 24-én második alpolgármesterévé, 1896. november 25-én polgármesterévé, majd 1897. október 25-én Budapest főpolgármesterévé választottak, és e tisztséget 1906. május 12-éig viselte. 1898-tól a főrendi ház örökös tagjává, 1910- ben pedig országgyűlési képviselővé választották. 1915. március 12-én, Budapesten halt meg. Legfiatalabb testvérüket, Emíliát rendkívül fiatalon, már 17 éves korában szerződtette a Nemzeti Színház, és akit a századfordulón - Jászai Mari mellett - a legnevesebb drámai művésznőnek tartottak. Számos nagysikerű színpadi alakítás mellett szerepelt az 1901-ben forgatott első magyar filmben is. Férje, Pulszky Károly, az Országos Képtár igazgatója volt, majd annak halála után Párdány Oszkárhoz ment nőül. Márkus Emília 1949. december 24-én, Budapesten hunyt el.141

Minden tekintetben érdekes az a közhivatali pálya, amelyet a csizmadiából kereskedővé lett szombathelyi polgár, Horváth József befutott, de még inkább kivételes az a társadalmi előremenetel, amelyet jórészt az ő és Boldizsár fia révén közvetlen családtagjaik, majd azok leszármazottai átélhettek. Fontos és érdemes hangsúlyozni, hogy a szombathelyi Horváth család társadalmi felemelkedését eredendően nem az összegyűjtött pénz, a felhalmozott vagyon, hanem - persze több minden más mellett - a megszerzett magasszintű szellemi tőke, valamint az ennek révén elérhetővé vált társadalmi és politikai kapcsolatok alapozták meg és tették lehetővé.

E meglehetősen sokágú és bonyolult folyamat kezdetei az 1810-es évek közepére nyúltak vissza, amikoris Szombathely püspöki mezővárosban letelepült egy, a szomszédos Sopron vármegyéből származó, fiatal csizmadiamester, aki házassága révén hamarosan viszonylag kedvező gazdasági feltételek közé kerül, és aki eredeti szakmáját fokozatosan feladva, gubacs-, majd gabonakereskedőként jól alkalmazkodott az adott idő és hely kínálta lehetőségekhez, miközben pedig még egy figyelemreméltóan gyors közhivatali pályát befutva, csaknem a város bírája lett. Felkészültsége, ügyessége és rátermettsége révén olyan új foglalkozást talált, amely előbb gyermekei, majd pedig unokái közül többek számára lehetővé tette, hogy elkerülve Szombathelyről, egy minden tekintetben más közegben és világban, egy gyorsan formálódó és változó nagyvárosban, kihasználva a fokozatosan kiépülő polgári társadalom biztosította lehetőségeket, immáron apjukétól, nagyapjukétól merőben eltérő gazdasági, társadalmi és kulturális feltételek között, az ország legszűkebb politikai és szellemi elitjének tagjaként éljék le közös ősükétől alapvetően eltérő minőségű, de ahhoz láthatatlan szálak ezreivel mégiscsak szorosan kapcsolódó életüket. 541

541 Tilcsik, 1999. 14-16. p.; Tilcsik, 2002.

143