Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)
IPARUZOK, KERESKEDŐK, VÁLLALKOZÓK VAS MEGYÉBEN A 14-20. SZÁZADBAN - Katona Csaba: Egy pillantás a szombathelyi iparra és kereskedelemre 1850-ben
lem szabad - ha úgy tetszik: kapitalista - fejlődését alapjaiban akadályozó céhes iparrendszer továbbélése volt. Hiába fejlődött egy-egy település ipara és kereskedelme mint esetünkben Szombathelyé -, e fejlődést szilárd keretek közé szorították, és ezáltal gátolták a feudális, félfeudális maradványokkal terhelt társadalom túlhaladottá vált formái. Éles ellentét feszült tehát az iparosodás fejlődésének iránya és az annak útját, ütemét és lehetőségét kérlelhetetlen merevséggel megszabó, elavult keretek között. Az ellentmondás nem volt ismeretlen a kortársak előtt. Nem véletlen, hogy a forradalom és önvédelmi háború idején is repedés keletkezett a céhrendszer falán: az 1849. június 9-én kiadott rendelet alapján egyebek mellett egyrészt lehetővé vált a „... mesterek és legények között szabad egyezkedés ...", [1 továbbá a rendelet kiadásától kezdve segéd nélkül bárki, a céhek ellenében is űzhetett ipart. 13 Azt, hogy a céhrendszer korlátai a politika változásától függetlenül egyértelműen gátló tényezőként tűntek fel a mindenkori hatalom szemében, igazolja például a Helytartótanács 1851. február 6-án Provisorische Instruction (Ideiglenes Utasítás) címmel kiadott rendeletének azon szakasza, amely szerint 1851. április l-jétől vallás, nemzetiség, családi körülmények miatt senkit nem zárhattak ki a céhekből. 14 Mindkét fenti tényező a céhes rendszer hagyományos merevségét oldotta egyegy érzékeny ponton, utat engedve a szabadabb iparűzésnek. Ami igazán érdekes volt ebben: a közben lezajlott drasztikus politikai változások ellenére a céhrendszer lassú leépülése töretlen folyamatként zajlott. A szombathelyi stagnálás érzékeltetésére néhány adat is elegendő. A városban a 19. századot megelőzően 10 céhről - szabó, csizmadia, lakatos, gombkötő, szűcs, asztalos, takács, varga, molnár, kovács - tudunk. Ugyanakkor Eperjessy Géza arra a megállapításra jutott, hogy Szombathelyen - amely korábban az egész Dunántúl egyik legfejlettebb céhes mezővárosa volt - a 19. század során egyetlen új szabadalmat sem váltottak ki a céhes mesterek, csupán a korábbi céhek működtek a régi céhszabályok szerint. 15 Lehetséges, hogy ebben szerepet játszott az is, hogy Vas vármegye az 1830-as, 1840-es években már nem pártolta - sőt kifejezetten nemkívánatosnak tartotta - a céhek működését. Ennek egyik jól érzékelhető jele volt, hogy 1833-ban a megye nemet mondott a kiscelli és gencsi takácsok céhalakítási kísérletére. 16 E konkrét eseteken pedig messze túlmutatott az, hogy az 1832-36. évi reformországgyűlésen Vas vármegye a céhek felszámolására tett javaslatot. 1 ' A kereskedelem korabeli helyzetét Kiss Mária összefoglalóan így jellemezte: „A szombathelyi kereskedők és kézművesek árucikkei a megye liatárán túlra is eljutottak. A meTahy István: A magyar kézművesipar története, jelen helyzete és fejlődés irányai. Bp., 1941- (továbbiakban: Tahy, 1941.) 80. p. 13 Uo. 14 Tahy, 1941. 81. p. Eperjessy, 1967. 42. p. Eperjessy, 1967. 44- p. Eperjessy, 1967. 171. p. 344
