Előadások Vas megye történetéről IV. - Archívum Comitatus Castriferrei 1. (Szombathely, 2004)

BOR, BORKULTÚRA, GASZTRONÓMIA VAS MEGYÉBEN A 13-19. SZÁZADBAN - Bajzik Zsolt: Kocsmák, csárdák és vendéglők a 18-19. századi Vas megyében

A kocsmák, csárdák, vendéglők gyakran voltak az ital hatása alatt, illetve az italért elkövetett bűncselekmények helyszínei. Pénzt loptak, raboltak, verekedtek, gyil­koltak, garázdálkodtak, és természetesen részegeskedtek az oda betérők. A felderített esetekről a megyei büntetőperek tudósítanak, melyek nagy részében szerepet játszott a mértéktelen borfogyasztás. Ennek igazolására néhány, 184.6 és 1849 között lejátszódott izgalmas esetet idézünk fel. 1846-ban a martyánci kocsmában fogták le a pandúrok és a muraszombati haj­dúk Keglevits Antalt, akit a battyánfalui uradalom gulyása vádolt meg pénzlopással. A gulyás elmondása szerint a martyánci kocsma ivószobájában pénzét kilopták a zsebé­ből, és a tettes nem lehetett más, mint Keglevits, aki akkor szekéren bort hozott Zala vármegyéből, és a kocsmában éjszakázott, közben pedig ő körülötte járkált. 6 ' Gyakoriak voltak a kocsmákban a különféle ütő, vágó és szúró eszközökkel el­követett bűncselekmények. Ilyen eset történt Genesen (ma: Gencsapáti) 1846 szep­temberében, amikor a kocsmában italozás közben Takács János csákánnyal fejbe ütöt­te Pukler Istvánt. 68 Vönöckön pedig a békésen mulatózok között lökdösődés kezdődött és eközben a helység kovácsát verték fejbe buzogánnyal. 69 De volt eset, amikor He­rényben a kocsmából békésen hazaigyekvő zsellért a háza előtt verték össze. 70 Gyakorta történtek kocsmárosok kárára elkövetett lopások, károkozások. 1847­ben a séi kocsmárosnak a vendégszobájába belopódzott tolvaj az almáriumból ruhákat vitt el. Ebben az évben a kisunyomi Deutsch Ignáchoz betért Boda István kocsis egy pohár pálinkára, és amíg kiszolgálták 3 ezüst húszast ellopott, azután pedig a falubeli kocsmában elitta a pénzt. 71 Prenischberger Antal csavargó és társai 1847-ben a döbörhegyi kocsmáros pin­céjébe törtek be. Ezt követően a földesúri vendégfogadóba mentek Tótlakra, és egy 15 pintes hordót tulajdonítottak el, hogy másnap abban bort tudjanak lopni. 72 A már em­lített Batthyány Artúr gróf martyánci vendégfogadójában mulatozott 1847-ben három tyúkász, ahol a pénzüket számolták. Este 10-kor lefeküdtek, azonban reggelre az egyik tyúkásznak ellopták az erszényét a benne lévő pénzzel együtt. 7 A magyar-stájer határon gyakori volt a csempészés. 1848. november 27. hajna­lán a csempészek szekéren 2 hordó bort akartak átvinni a határon, amit a határőrök észrevettek. Az őrök észlelése után a csempészek a marháikat kifogták a szekérből és VaML Vas vármegye törvényszékének iratai. Büntető perek (továbbiakban: Bűnt. per.) 90. köt. 52/1846. 68 VaML Bűnt. per. 90. köt. 74/1846. 69 VaML Bűnt. per. 90. köt. 75/1846. 70 VaML Bűnt. per. 90. köt. 79/1846. 71 VaML Bűnt. per. 91. köt. 26/1847. 72 VaML Bűnt. per. 91. köt. 27/1847­73 VaML Bűnt. per. 91. köt. 32/1847. 107

Next

/
Oldalképek
Tartalom