Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)

Bevezetés

A latin szövegfordítása: Jelen végrendelet az uradalmi joghatóság által elfogadtatik úgy, hogy a tiszta passzív adósságokból őexcellenciájának rendelt, legelőször is levont egy forinttal, a teljes hagyaték maradék összege kétfelé osztatik, az egyik rész a hátrahagyott özvegynél maradván, a másik pedig (abból levonva az ebben a végrendeletben meghatározott kegyes adományokat) a tiszteletre­méltó itteni ferences atyáknak szentmise szolgálatokra adatik. Kelt Vácon, az 1754. évben január 21-én. Carelli Ferenc hatvani prépost, jószágkormányzó s. k. 169. Maród Márton végrendelete 1751. május 10. Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében légyen ezen testamen­tum tétel levelem. 1. Hermányban (Hérmány) vagyon egy szőlőm, egyebem semmi nincsen. Melyet is hagyom az leányomnak, Katalinnak, az ki is fog tartozni en- gemet statusomhoz képest, mint szeginy embert illet, eltemettetni, azonkí­vül szolgáltasson két szentmisét. Az fiamnak pediglen az szőlőből semminémű része ne légyen, mint az házamat eladván, az árát az fiammal együtt csak egyedül költöttük el, azon fölül egy esztendőben az boromat eladván, adtam néki 25 forintokat, és így már az fiam részét még éltemben kifüzettem, azonkívül betegségemben sem volt az fiam semmi segítséggel említett fiam [!]. Signatum Vacii die 10. Maii 1751.38 Maróti Márton + Coram me Joanne Zsidó jurato vicenotario scriptore m. p.39 Stefano Ováry (Ovari) jurato m. p.40 [Feljegyzés más kézírással:] Präsens testamentum inclyto dominio exhibitum et reseratum pro effec- tuare effectuandorum ratificatur. Vacii die 25a Maii Anno 1751. Franciscus Carelli praepositus de Fiatvan m. p. plenipotentiarius41 38 Kelt Vácon, 1751. május 10-én. 39 Előttem, Zsidó János esküdt aljegyző, írnok s. k. 40 Ováry István esküdt s. k. 41 Jelen végrendelet a méltóságos uradalomnak bemutattatott és felnyittatott, a végrehajtan- dók végrehajtása végett elfogadtatott - Vác, 1751. év május 25-én - Carelli Ferenc hatvani prépost, jószágkormányzó s. k. 50

Next

/
Oldalképek
Tartalom