Horváth M. Ferenc - G. Molnár Péter (szerk.): Váci végrendeletek II. (1729-)1751 – 1770(-1785) - Váci Történelmi Tár 6. (Vác, 2010)

Bevezetés

Ötödször. Hagyok N. Terézia mostohaleányomnak hozományra 20 fo­rintot, azaz húsz forintot, amit rendben és készpénzben még éltemben megkapott. Végül Hatodszor. Baltzer Jakab és Éva számára, mindkettő törvényes születésű gyermek részére a feleségem, Baltzer Katalin akarata és kedve szerint mint anyjuk rendelkezzen, mivel az ilyen hagyaték mindkettőnk által szerezte­tett. És Hetedszer. Szóról szóra ez az utolsó akaratom, amit minden pontjában megmásíthatatlanul teljesíteni kell, és ha ez a rendelkezésem nem lenne ér­vényes mint valódi végrendelet, úgy mégis legyen érvényes mint fiókvég­rendelet vagy más végakarat, mint ami megfelelő módon az általános vagy helyi törvények szerint történhetik vagy történik. Hogy ez az én utolsó aka­ratom annál biztosabban és bizonyosabban legyen megalkotva, azért a mél- tóságos uraságot mint méltóságos földesurat vagy a tiszteletreméltó püspöki szentszéket alázatosan legkegyelmesebb segítségül kértem, hogy a fentieket véghezvigye. Mindezeknek pedig megerősítéséül, amennyire a vendégszere­tet megengedi, teljes értelemmel és szabad akarattal aláírom és pecsétem­mel megerősítem és erre az aláíró tanúkat is kérem. Kelt Vácon, 1764. július 2. Baltzer János Stockinger Ferenc József s. k. tanácsnok mint kikért tanú Würz András mint kikért tanú Kleiner József s. k. mint kikért tanú837 299.c Schöpfer Egyed házának értékbecslése [1785. december 31.] Schätzung von Seithen des Zimmermeisters, was Egidi Schöpfer ersten Hause zugebaut. Fl. D. 6 Paar Geschir und Tramm á 1 fl. 50 d. 9­60 Latten á 5 d. 3­3500 Schindle á 2 fl. 25 d. 7 87 ‘/2 5000 Schindlenäglen 5­837 Baltzer János és Nell Katalin házasságából két gyermek származott, Jakab és Éva. Anyjuk az apa halála után Schöpfer Egyedhez ment feleségül. A két gyerek azért indított pert a mostohaapa ellen az úriszék előtt, mert apai örökségüket ki akarták kérni. Ugyanakkor anyjuk is panaszt tett férje ellen, mert az őt verte és szidalmazta. A per végül barátságos megegyezéssel zárul, a mostohagyermekek 990 forintot, Nell Katalin pedig 310 forintot kapott. 367

Next

/
Oldalképek
Tartalom