Szarka Gyula: A váci püspökség gazdálkodása a török hódítás korában, 1526-1686 - Váci Történelmi Tár 5. (Vác, 2008)
RÖVIDÍTÉSEK - V. A TÖRÖK URALOM UTÁN
is megtették ezt, a beszedett tizedeket vagy maguk eltartására fordították, vagy egyes végek (Fülek, Léva, Korpona) katonáinak eltartására ingyen bocsátották a kamara rendelkezésére; kérte a sérelmezett tizedeknek kezében való meghagyását. 1897 4. Több község a felszabadulás után megtagadta a tizedfizetést arra hivatkozva, hogy nemesi községek; így Heves megyében Apcszántó (Apc), Nógrád megyében Alsópetény, Szántó (Pusztaszántó), Bágyon (Kisbágyon), Nézsa, Alsóbodony (Kétbodony), Dengeleg (Egyházasdengeleg), Fogacs (Fogacspuszta), Pest megyében Csővár, Tótgyörk (Galgagyörk), Gödöllő, Aszód, Tass helységek. Más helyek pedig a tizedfizetésről tudni sem akartak. 1898 Az acsaiak (Pest megye) 1691 áprilisában tagadták meg a tizedfizetést azzal, hogy ők nemesek. A vikárius követelte tőlük a decimát, mire panaszt tettek a megyénél, mely 1691. július 17-én foglalkozott a panaszszal, és úgy határozott, figyelmezteti a vikáriust, hogy a panaszosok nemesi kiváltságát vegye figyelembe és a tizedet ne követelje tőlük. 1899 E kuriális községeket Dvornikovich püspök perbe fogta. I. Lipótnak 1700. június 25-én kelt rendelkezése meghagyja Vecse (Dunavecse), Zsámbok, Tóalmás, Tótpalota (Rákospalota), Nagykáta, Szenttamáskáta (Tamáskáta), Solt, Gödöllő, Tótgyörk (Galgagyörk), Acsa, Csősz-/\llak (TVlag) Pest megyei, Jobbágy (Jobbágyi), Kürt (Erdőkürt), Szőllős (Mátraszőllős), Szirák, Kökényes (Nagykökényes), Becske Nógrád megyei községeknek, hogy a tizedeket szolgáltassák. 1900 Dvornikovich püspök erélyes fellépésének az lett az eredménye, hogy 170l-l 702-ben a következő községek fizették a dézsmát: Hont megyében: Szokolya; Csongrád megyében: Csány, Csongrád, Felgyő (Fölgőő), Gyója (Gyo), Hódmezővásárhely, Martonos, Mindszent, Szentes, Tápé, Újfalu; Nógrád megyében: /\lmás (Rózsásalmáspuszta), Bercel, Buják, Csecse, Ecseg, Gede, Legend, Nádasd (Nádaspuszta), Rétság, Szirák; Pest megyében: Vác, Alag, Bakony (Pakony), Boldogkáta, Dab, Dány, Dömsöd, Egreslcáta, Fót, Jenő (Jászkarajenő), Hévíz (Galgahévíz), Hártyán, Kóka, Mindszent, Monor, Nagykáta, Németke, Ocsa, Pécel, Szalkszentmárton, Szentmártonlcáta, Szecső, Sződ, Tamáskáta, Tóalmás, Tura, Tótfalu, Újfalu, Úri, EPL Arch. eccl. vet., Nr. 2109. és Arch, saec, Acta radicalia, U., Nr. 59. KARCSÚ 1880-1888, V. 26.; NAGY 1869, 173.; EK Collect. Hevenesi., torn. XXXVII., pag. 84.; vö. SZARKA 1940, 23., 25., 31., 37., 45., 54., 62., 70., 74., 110. PML Közgy. jkv., 1680. február 8-1695. január 11. kötet, 1691. évnél 260. 1. E rendelet Pest megyében július 11-én, Nógrád megyében július 19-én lett kihirdetve. (KARCSÚ 1880-1888, V. 184.; vö. SZARICA 1940, 26., 32., 35., 39., 40., 48., 50., 51., 65., 68., 88., 101-102., 109., 110., 115., 128.)