Gál Judit: Adatok a váci ortodox keresztény közösség történetéhez - Váci levéltári füzetek 2. (Vác, 2010)

I. „Görögök” Vácott - 2. Nyelvhasználat a váci „görögök” körében

Mancsuka, Stova, Mazsa névben). Vagyis az „eredeti" névalak az aromán beszélők által kiejtett hangalak volna, melynek a különféle „nyelveken" írott változatok egyike sem százszázalékos megfelelője, hanem inkább egymás­hoz viszonyítva egyenrangú transzkripciója. Ezt támasztják alá bizonyos je­lentőségteljes fonetikai ingadozások is, például a Kojoka személynév alak- változatai (Kodjoka, Kotyok, Kodoka), vagy a Peleki családnév utolsó más­salhangzójának négyféle változata: Pelety, Pelek, Pelecs, Pelec. A jelen ta­nulmány családokkal foglalkozó fejezetében mindenesetre igyekszünk felso­rolni az iratokban és feliratokban előforduló valamennyi névalakot (az anyakönyvi cirill betűs formákat a modern szerb-magyar, illetve orosz­magyar transzliterációs szabályok szerint), a szöveg többi részében az éppen tárgyalt forrásban szereplő alakokat használjuk. 2. Nyelvhasználat a váci „görögök" körében A ránk maradt legrégibb, azaz a 18. század végéről és részben a 19. század elejéről származó személyes jellegű írásos emlékek egyértelműen a görög nyelv használatáról tanúskodnak. Ezek: Naszto Mancsuka 1791-es végrende­lete (2. kép), ugyanő 1793-as sírfelirata (73. kép), ismeretlen kecskeméti keres­kedő (feltehetően Demetriosz Bombi) görög nyelvű végrendelete, Manoil Mucsu 1794-es sírfelirata (68. kép), Ekaterini Brato 1799-es sírfelirata (71. kép), Bratovics Péter (Petrosz Brato) 1809-es sírfelirata (XXXIII. kép), valamint a különböző egyéb nyelvű iratokon található görög betűs aláírások. A két vég­rendelet görög nyelve grammatikai pontatlanságoktól hemzsegő, idegen (la­tinból, románból, magyarból átvett) kifejezésekkel tarkított keveréke az egy­házi és az újgörögnek. (2-3. kép) Az üzleti iratok nyelve is a görög volt. A püspökváci tanácsi iratokból kiderül, hogy amikor a hitelezők kintlévőségeik behajtása végett a városi ta­nácshoz fordultak a helybéli „görög" kereskedők ellen, szinte minden eset­ben görög nyelvű vagy görög aláírással hitelesített - adósaik által írott - kö­telezvényeket, adósleveleket mutattak be. Szintén görög nyelvű az egyetlen általunk ismert - Vác Város Levéltárában őrzött - váci „görög" üzleti könyv, amely Bendella Demeteré volt.23 (4. kép) A 19. századi sírköveken - az imént említett görög kivételtől eltekintve - vegyesen magyar és szerb nyelvű feliratokat olvashatunk, a dátumok és a 23 WL V. 1-е Pv. Tan. ir., Külön kezelt ir., 1771-1773

Next

/
Oldalképek
Tartalom