Gál Judit: Adatok a váci ortodox keresztény közösség történetéhez - Váci levéltári füzetek 2. (Vác, 2010)
I. „Görögök” Vácott - 1. A kutatás nehézségei: a „görögök” névhasználata
22 be, ám éppen az adatok töredékessége miatt lehetetlen a névöröklési szisztéma rekonstruálása. A függelék névadatainak összegzése alapján elmondható, hogy Thomas/ Tamás a keresztneve az összeírtak 18%-ának (a korai adatok tekintetében az arány a 20%-ot is meghaladja), ezt követi a gyakoriság csökkenő sorrendjében a Joannes/János (15%), a Demetrius/Demeter (13%), a Georgius (12%), a Nicolaus/Miklós (8%), a Michael/Mihály (6%), az Antonius/Naum (5%), illetve 1-2 előfordulással az Andreas/András, a Constantinus/István,19 a Paulus, a Petrus, a Timotheus, a Ladislaus, az Abraham, az Emanuel/ Mathias/Mátyás/Manó, az Ignatius, a Christophorus/Kristóf, a Theodor/ Tódor/Gottlieb(!)/Amadeus(!), valamint a Brusa név, amely Füves20 szerint az Ambrosius becéző alakja. A női keresztnevek terén Vácott sem lehet kimutatni semmilyen öröklő- dési szabályszerűséget. A váci anyakönyvben is megfigyelhető viszont az a mások által21 leírt jelenség, hogy a gyermek a keresztszülő nevét kapja a ke- resztségben. A váci születési anyakönyvben tizenkét ilyen esetet találtunk (öt fiúról és hét lányról van szó); ide soroltuk azokat is, amikor a csecsemő a keresztanya férjének nevét kapja (két eset). Háromelemű nevekkel (keresztnév, apai név, családnév) az összes vizsgált szöveg közül két görög nyelvű dokumentumban - egy végrendeletben (Naszto Mancsuka 1791-es végrendeletében22 tesz említést Jorgakis Pop, alias Jeorjios Anastasiu Kojokáról, valamint Jeorjios Theodoru Pelekéről) és egy epitáfiumon (Ekaterini Georgi Brato sírköve a néhai Középvárosi temetőben, fi799) továbbá a váci püspöki úriszéki jegyzőkönyvben (Georgius Manoli Mazsa beadványa, 1774), illetve a tanácsülési jegyzőkönyvekben (Naszto/ Thomas Demetrius Tolojan, 1765) találkozunk. Fölmerülhet a kérdés, hogy a többnyelvűségben élő „görögök" személyneveinek melyik alakját tekintsük „eredetinek". Kézenfekvőnek tűnne, hogy a - például a végrendeletekben olvasható - saját kezű aláírás névformáját vegyük kiindulásnak. Ez azonban azért problematikus, mert a görög nyelv hangtanát követő görög betűs aláírások nem feltétlenül adják vissza kellő hűséggel az egyéb - magyar, latin, szláv nyelvű - iratokban fonetikusan lejegyzett névalakok alapján valószínűsíthető, jellegzetesen „cincáros" hangalakot, azaz konkrétan a görögben ismeretlen cs, s, zs hangot (például a 19 L. FÜVES 1970, 260. 2° FÜVES 1970,260. 2’ KECSKÉS 2002,84. 22 WL V. 1-і Pv. Végr., No. 5.
