Vörös Károly: A Váci Református Egyház históriás könyve, 1783-1827, 1844-1847; A Váci Református Gyülekezet története. Prédikáció a református templom felavatásának százéves évfordulóján. Vác, 1885 - Váci levéltári füzetek 1. (Vác, 2009)

Bevezetés

A törökkorban a Szent Mihály-, az egyetlen keresztény kézen maradt templomot kezdetben közösen használta katolikus és református hívő, majd a többséget alkotó reformátusok kezére került. Vác valószínűleg 1576-tól a pesti, későbbi nevén váci, erdőháti, cserháti esperességhez tartozott, s az esperesség székhelye is volt 1605-től. A városban működött egy triviumot oktató, tógátusokat képző iskola, kollégiummal együtt, ami 1597-ben megszűnt működni, és amit 1605-ben Bocskai István szerveztetett újjá. A forrásokban „Hochschule", azaz főiskolaként említett intézmény 1630 körül szüntette be tevékenységét. A kor neves prédikátora és irodalmára, Foktövi János 1604-től Vácott szolgál, későbbi utódát, Bölcskei Pált Draskovich György püspök üldözte ki a városból 1631-ben. A város lakossága 1653-ban szinte csak reformátusokból állt, mindössze két család követte a római katolikus vallást. A török uralom alól felszabaduló város vezetői reformátusok voltak, akik egy 1610-ben vésetett Szűz Máriás pecsét alatt adtak ki 1687-ben egy telepítőlevelet. A református lakosok ez évben még birtokolták a főtéri Szent Mihály-templomot, de egy évvel később Balogh Miklós püspök már a templom helyrehozatalára tett alapítványt, majd halála után az új püspök, Dvornikovich Mihály szentelte fel a templomot. A Cselőtén és Gyadán meghúzódó váci reformátusok a Rákóczi-szabadságharc idején már nem kérték vissza a templomot. Az új püspök, Kollonits Zsigmond 1712-ben száműzte a református prédikátort és tanítót, megtiltotta a református híveknek, hogy visszatelepedjenek a városba, és új lakhelyet jelölt ki a számukra a várostól északra. A püspök 1714-ben megkezdte a reformátusok betelepítését Kisvácra, úrbéri szerződést kötött velük, és engedélyezte nekik prédikátor és tanító tartását. A kisváci reformátusok nádból font oratóriumot építettek. Kollonits utóda, Althann Mihály Frigyes püspök földesúri jogán 1724-ben ismét eltiltotta őket prédikátor tartásától és iskolájuk működtetésétől, és a váci reformátusok Tótfaluba (ma Tahitótfalu) és Szokolyára jártak át templomba. Vallásuk lakóhelyükön történő - korlátozott - gyakorlását II. József 1781-ben kiadott türelmi rendelete tette lehetővé, és építhették fel ideiglenes oratóriumukat deszkából, tarthattak prédikátort és tanítót. Végül 1783-ban kaptak engedélyt ma is álló templomuk felépítésére. A Váci Református Egyházközség iratanyaga gyakorlatilag csak II. József türelmi rendelete utáni időszakból maradt fenn, és ez a lelkészség irattárában található. Néhány irat származik csak az ezt megelőző időszakból. Az egyházközség iratanyagát Hörömpő Zsolt segédlevéltáros rendezte, és ennek egyik eredményeként készítette el a Váci református egyház története és iratai című dolgozatát 1998-