Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
166 VÁC A 20. SZÁZADBAN A sétálóka hajóállomáson túl a folyó sodrában horgonyzó hajómalmok látványában is gyönyörködhettek. A vasút a gyakran Pestre utazó közönséget elhódította, a gőzhajó a század elején már csak naponta kétszer kötött ki a városban, s utasai között több volt a kiránduló, mint a piacozó. A városba érkezőket azonban már nem a tímárműhelyek bűze, hanem a hangulatos dunai sétány fogadta. Hamar felfedezték a forgalmas korzóban az üzleti lehetőséget: Kulcsár Gizella fényképész műtermet nyitott a rakparton, s megjelent az első, a szezonra Olaszországból idetelepedett mozgó fagylaltárus is. Csinos villák épültek a korzó mentén - emelve az utca szépségét -, és egy szecessziós stílusú középület, mely a Váci Járási Főszolgabírói Hivatal székhaza volt. 1932-ben a zenepavilon a püspöki palota kerítésének sarokbástyájáról mai helyére került. Megbontva a korzó vaskerítését, az országzászlót is itt állították fel. Az 1940-es jeges ár erősen megrongálta a vaskorlátot. A hetvenes években a Dunapart feltöltésével a sétaút és a Duna között parkot alakítottak ki. A régi fotók, képeslapok azonban megőrizték számunkra a váci korzó egykori képét, ahol az árnyas platánok alatt malomkerék kalapjukban, napernyőik árnyékában sétálgatva múlatták az időt dédanyáink. A korzótól csak pár perces sétára volt a város központja, a Főtér. Vác háromszög alakú barokk főtere a városközpont szerepét töltötte be. A háromszög egyik oldalán futott végig a főút, így a városba érkező, vagy azon csak keresztül utazó nem kerülhette ki. Ide torkollt a vasútállomást a városközponttal összekötő Széchenyi utca. A tér fogta közre a városháza, a siketnéma intézet, a takarék‘-Aj \ A Hübschl-villa tervrajza •f j-ff '1 A Főtér a 20. század elején
