Horváth M. Ferenc (szerk.): Történelmi Vác, a Dunakanyar szíve (Vác, 2009)
Tartalom
VÁC A TÖRÖKKORBAN 89 A vár első, még nagyszámú védőseregében minden csapatnem képviseltette magát. A vár élén a kapitány és helyettese állt. Kettősük egy évtizeden át nem változott, a kapitány Abdulvehháb, a vicekapitány Haszan Szinán volt. A védelem magját hét tizednyi elit gyalogos katona és hat tüzér adta, ők folyamatosan a várban őrködtek. A lovasok egy századot számláló csapata - mint mindenütt, itt is - portyázó feladatokat kapott: a várat időnként elhagyva az ellenséges királyi területet és annak katonaságát zaklatta, illetve a keresztény portyákat próbálta elhárítani. A védők bő felét két gyengébb gyalogos egység tette ki, katonáik a vízen is szolgáltak és a vízpartot meg a kikötőt is védték. A 16. század közepén a magyarországi török várak védőinek több mint kilenctizedé a Balkánfélszigeten született, zömük Boszniában-Hercegovinában, Szerbiában és a Száva-Dráva közén; nagyobb részük már áttért az iszlámra, kisebb részük ortodox keresztényként állt oszmán katonának. így volt ez Vácott is, amelynek őrségében 1558-ban a túlnyomó többségben lévő balkániak között egy magyar is szolgált, Imre Gergely. A zsoldon élő védők csökkenő létszáma nem jelenti azt, hogy a várban és a fallal kerített városban mindössze száz-háromszáz katona élt. A fenti számok csak az állandó védőket jelentik. Rajtuk kívül minden várban ott laktak még a környéken birtokos lovasok, a szpáhik - 1570-ben a váci háztulajdonosok között 20-at írtak össze -, meg egy további, állandó mozgásban lévő katonaelem, amely magas rangú emberek kíséretét alkotta, üresedő állásra várt, vagy a portyázókhoz csatlakozva rablásból tartotta el magát. Ezeket és a szpáhikat, emiatt a Vácott lakó összes katonát nem tudjuk megszámlálni, de békeidőben biztosan nem lehettek többen ötszáznál. Vác ugyan hamar elvesztette katonai jelentőségét, megtartotta viszont igazgatási és gazdasági fontosságát. Bár a 16. században nem volt szandzsák-székhely, a budai szandzsák (a középnagy ■ Szpéhilovas katona közigazgatási egység) egyik náhijéjének, török járásának, ezen kívül egy bírósági és adóigazgatási körzetnek és egy nagyon sok kincstári bevételt magába foglaló pénzügyigazgatási egységnek a központjaként szerteágazó adminisztráció folyt benne. A török közigazgatás váci járása a Szentendrei-sziget közepe tájától cikcakkos határral húzódott északkeletre a Nógrád megyei Bátkáig, és a 16. század közepén 69 lakott helység feküdt rajta. A közigazgatásban működők legrangosabbja a muszlim vallásjog alapján ítélkező török bíró, a kádi volt, aki nemcsak bíráskodott és a közjegyző feladatait látta el, hanem az igazgatás szinte minden ágát felügyelte és ellenőrizte. A sok tennivalót írnokok, adószedők, adóbérlők, felügyelők végezték, akiknek számát a kikötőben és a vámhivatalban dolgozók növelték tovább. A VÁMHELY, AZ IPAROS ÉS A KERESKEDŐVÁROS A 16. század második felében Vác mindenekelőtt a vámhelynek köszönhette hírét. Ezekben az évtizedekben tetőzött Magyarország élőállat-kivitele Bécsbe, a dél-német városokba és Velencébe. A marhák nagy részét az alföldi, hódoltsági mezővárosok pusztáin hizlalták, és a török vámhelyek közül Vácnál hajtották át a legtöbbet. A vámhivatal forgalmának nagyságára jellemző, hogy az 1560. augusztus 23-ától szeptember 21-éig tartó egyetlen hónap alatt 21 310 szarvasmarhát, az 1563. július 22-étől 1564. március 9-éig tartó hét és fél hónap alatt pedig 30 248 marhát, 930 lovat és 24 992 juhot vámoltak itt el. Az 1559 októberétől 1560 szeptemberéig tartó pénzügyi évben a budai kincstár összes bevételének 15%-a a váci pénzügyigazgatási egységből, zömmel az itt szedett állatvámból folyt be. A gulyák, ménesek és juhnyájak a vár és a város falai alatt poroszkáltak tova, Vác belső gazdasági életét kevéssé befolyásolták: azt inkább a
