Fekete István: Piac – Konstantin – Március 15. tér (Vác, 2006)
működtek a városi életet szabályozó hivatalok, hatóságok, itt állt a középkori, úgynevezett „németváros" plébániatemploma - mely rövid ideig székesegyházként is működött - és a városháza. A teret határoló épületek is idővel a városközpont funkcióit szolgálták. Története tehát nem más, mint a város történelmének egy szelete, sajátos lenyomata, funkciójának változásai pedig híven tükrözik az itt élők életének alakulását. A tér azonban nem csak a köveit koptató váciak lába nyomát őrzi. Elszakíthatatlanul hozzátartoznak a közelmúlt és a régmúlt, ezen a helyszínen zajló eseményei, amit a mai váciak és boldogult eleik átéltek, és amit írásban vagy szóban megőrzött az emlékezet. Hiszen valóban tanúja, néha megszenvedője volt szinte minden - a város életében fontos - eseménynek. A várost ért katasztrófáknak, tűzvészeknek, háborúknak, de az emelkedett pillanatoknak is, mint az 1848-as és az 1956-os forradalom első napjainak. A földfelszín alatti rétegekben pedig - mint minden nagy múltú városban - ott nyugszanak a legrégebbi történelem töredékei háborítatlanul, vagy éppen jó értelemben háborgatva, felszínre hozva a régész munkája által. Igazi térré csak az 1760-as években vált, amikor Eszterházy Károly püspök bontásra ítéltte a romos városházát és a javíthatatlan állapotú Szent Mihály-templomot. A két épület köveit elszállították és az új székesegyház építésénél használták fel. Tulajdonképpen csak ekkor nyílt meg a tér és ekkor kapta sajátos háromszögletű „tölcsér" alakját. Mivel a volt templom körüli temetőt is felszámolták, a sírokat kihantolták és az itt nyugvók maradványait méltó módon máshol helyezték el. A tér funkciója megváltozott: a város piaca lett. A városi közgyűlés jegyzőkönyveinek tanúsága szerint rendeletek szabályozták az itt folyó árusítást. Kijelölték először a helybéli iparosok helyeit, majd távolabb a vidéki termelők sátrait, szigorúan kikötve, hogy a kocsik, szekerek között utakat hagyjanak. A teret környező házak, középületek, létesülő intézmények már egy olyan város funkcióihoz igazodtak, amely egyre inkább szolgálta a váciak mellett a környező települések lakosságát is, elsősorban oktatásban, képzésben, kereskedelmi, egészségügyi és közigazgatási ellátásban. Többször került sor rendezésére is. Bár ezek a változtatások, helyreállítások jelentős javulást hoztak, növelték a tér értékét, a munka nem volt befejezettnek tekinthető. Különösen a középkori maradványok feltárása és célszerű bemutatása látszott nehéz és kényes feladatnak. A legutóbbi - eddig legalaposabb - rekonstrukció hozta felszínre és jelenítette meg a tér középkori romjainak szoros összetartozását: a Szent Mihály-templom alapjait, az altemplom maradványait és a temetőkert határoló falait. A visszakerülő szobrokkal pedig érezhetően meghittebbé, személyesebbé vált a tér mind a lakosok, mind a látogatók számára. Lapozzunk hát bele ebbe a képes krónikába úgy, mintha kedves ismerősöket ábrázoló fényképalbumot nézegetnénk! „Vácott, sok pusztulás után, egy igen régi múlt alapjain, a magyar városi polgárság mégis fórumot, szép városi teret alkotott, nem idegen módon, hanem a szükség, az adottságok és a saját nobilis ízlése szerint." (Dercsényi Dezső-Granasztói Pál: Vác. Bp. 1960.)
