Horváth M. Ferenc: Kisvác. Falu a városban (Vác, 2017)
A reformáció és Kisvác
a piactéren álló Szent Mihály-templom maradt, amit katolikusok és az 1570 körül már a helvét irányt egységesen követő protestánsok közösen használtak, amit a török is biztosított nekik. 1570-ben a katolikus mellett működött egy nős pap is Vácott, aki nyilvánvalóan protestáns lelkész volt. 1578—1579-ben a kálvinista irányzat képviselője Miskolci Puah Pál prédikátori tevékenysége révén nyert a kálvinista irányzat képviseletet. Vác ekkor az erdőháti, cserháti esperességhez tartozott, s csak később lett annak székhelyvárosa. Az oszmán hódoltság korában elterjedő reformáció hívei általában szabadon gyakorolhatták vallásukat. A katolikus hit legfőbb képviselői és védelmezői, a város püspök-földesurai - akiknek a vallását a jobbágyaiknak követniük kellett - elmenekültek a városból. A hódítók - elsődlegesnek tekintve az adók beszedését - általában közömbösen viselkedtek a keresztények vallásgyakorlásával szemben. A meghódított területeken többnyire szabadon terjedhettek a protestáns tanok: volt, ahol egyenesen elősegítette a török a gyülekezetek működését, de volt, ahol gátolták a prédikátorok tevékenységét. Mondhatjuk, hogy a vallás tanításainak templomi, a kultikus ábrázolásokat mellőző, a katolikus magyar királyhoz kevésbé kötődő protestánsokat jobban megtűrte a török, mint a katolikusokat. Ennek ellenére a Kölcséry Sámuel által Sárospatakon, 1666-ban kiadott kálvinista imádságos könyvben, a Bánkódó lélek nyögéseiben már olvasható egy kétségbeesett sóhaj: „Ne adj minket, Uram, a pogányoknak martalékul. Ne hízzék továbbá is a kereszténység vérével az a vérszopó nadály! Apadjon el már egyszer a török félhold!" A 17. században több neves literátus személy is élt Vácott, akik fontos szerepet játszottak az egyházi és világi életben egyaránt: Budai Bornemissza Bolgár Pál szolgabíró, Váci Botos István, később pápai rektor, Bölcskei István és András prédikátorok, Tótfalusi János rektor és Dömsödi Mihály tanító. A kor kiemelkedő lelkésze volt Foktövi János, akinek 1614-ben kéziratban fennmaradt prédikációs könyve unikális munkának számított. Az ő idejükben működött az a református
