Üzenet, 1942 (2. évfolyam, 1-2. szám)
1942-03-01 / 1. szám
Munkát-kenyeret, munkát-kenyeret! Pillanatnyi csend van, aztán a kisfiú felnevet örömében - milyen szép a zenéje a szónak. Az emberek zavartan néznek szét. A nap fénylik felettük, a levegő olyan erős, olyan friss, hogy karcolja a melleket. A tömeg magára eszmél. Elnémulnak a kiáltások, lelassudik a rohanás. A gyermek elcsodálkozik: miért állt meg a tömeg? Miért nem rohannak tovább és vidáman miért nem kiáltanak együtt azzal a csoporttal, amelyik most fordul ki eléjük és énekli szépen, ütemesen: Munkát-kenyérett, munkát kenyeret! Senki se figyel a gyermekre. Az emberek megtorpannak és rémült szemekkel hátrálnak: Vigyázat, tüntetők! És a tüntetők jönnek közelebb Maguk előtt zászlókat visznek. A nagy vörös zászlók kiterülnek a szélben, hajladoznak és mozognak. A rudakat erős munkáskezek fogják és lengetik előre és hátra A kisfiú integet nekik és feléjük készül rohanni. De valaki elkapja és hátrarántja. S a csoport jön közelebb Már közelében vannak a hajnali ünneplőknek s ekkor feltűnnek az első rendőrök. A Liget bejárata felöl közelednek rohanva Szaggatott és gyors fütyülés hallatszik köröskörül. A tüntetöcsoport még megy előre zavartalanul. A kékkabátos alakok most rohamra indulnak. A kirántott kardok, a lovak emelkedő patkói csillognak a napfényben. Most először meginog a tüntetők csoportja Valaki elkiátja magát közülük és erre mind igyekeznek szerteszaladni a környező mellékuccákba. A kardok üldözik őket. Egy ember marad el csak a többitöl A kisfiú nem érti, oda szeretne neki kiáltani, hogy siessen s akkor észreveszi, hogy sántít. A rendőrök feléje nyargalnak. A vékony kis emberke ügyetlen ugrásokkal szalad át a téren. A lovasok már mögötte vannak és egymás után szaladnak fel a magasba a kardok. Az ütések élivei zuhannak a fejére, nyakára és vállára és a ruháját vörösre festi a vér. A földreesett emberre még egyre hullanak a csapások vastag erekben úszik az aszfalton a vér. A kisfiú szemei elé kapja kezeit-és hangosan felsikit. 1929 tavasza van. Május elseje. Paris. Az általános sztrájk előestéje volt. Először J.ouhaux beszélt a rádióban, a munkásokhoz szólt. «Tartsatok ki—mondotta—ha nehézségtekbe kerül is, ne menjetek be holnap a gyárakba. Ez az utolsó fegyver, ami a kezünkben maradt; ha megbukik a sztrájk, vele fog bukni minden kivívott előjogunk» A francia prolik szótlanul ültek a rádiókészülékek mellett. Aztán Daladier szónokolt «A rendet mindenképpen fenn fogom tartani, nem engedem, hogy a szakszervezeti vezetők Franciaországot romlásba döntsék. Bízom a francia munkás hagyományos hazaszeretetében.» Azután híreket mondott be a rádió és kiderült, hogy Daladier mégse bízott annyira a francia munkás «hazaszeretetében». Mert egymás után olvasták fel à kormánytól kiadott rendeleteket. A 13
