Üzenet, 1941 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1941-07-01 / 3-4. szám

á bika homlokára teszi. Ráteszi a kezét. . . Senor N nekilendül, hogy egy retteneteset ökleljen és a még véres görbe kardpárral a homlokán, felszakitsa a vakmerőt.

Az espada ügyesen oldalra siklik, a fölfelé sújtó szarvak súrolják, a nézők már azt hiszik, hogy szétszaggatták, de még csak boleró-kabátkájának zsinórzata sem sérült meg. Kendőjét a bikanyak körül lengeti, a bikakoponya körül, jobbról-balra, bairól-jobbra, fentröl-le, lentröl-íel.

Magánkivül a lelkesedéstől, az amphiteátrum minden fordulat után az espada nevét kiáltja, kendöt lobogtatva követelik, hogy a bikaviadal elnöke a matadornak a halott bika fülét ajándékozza. Mert a tömeg biztosra veszi, hogy senor N mindjárt meghal.

És valóban, az espada megragadta a kardját, baljában a sötétvörös zászlót, a muletát tartja és a bika gyűlölködő, fenyegető tekintetével találkozik Senor N meglapul, döntő támadásra készui. Ebben a pillanatban az espada töret nyakába döfi és nem huzza onnan ki. A padokon mozdulatlanul áll a közönség, fegyvertelenül az ember a bika előtt. Vár, a nézők is várnak. Halálos volt az estocada? Ha- az volt, akkor senor N mindjárt megfordul a tengelye körül és összeesik.

Senor N nem fordul meg a tengelye körül és nem esik össze.

Mélyen megsebesült, de nem elég mélyen. Most már a saját vére gyöngyözik rajta, széles szalagban fénylik fekete bőrén. Töretlenül rohan újra a torerckra, akik megint ram ti-ta, tamtam, körülszaladgálják cinóberszinü kendőjükkel.

Tehát az espada az első futamban nem tudta elintézni a bikát, második kardot nyújtanak neki és abban a pillanatban, mikor a bika egész lázrazkódtatta teste a szarvak merészen iveit markolatává válik, újra beledöf. Markolatig szalad a penge az else, mellé. De lám, még mindig nem tántorog a bika, még mindig nem esik össze holtan.

Vijjogó gúny hull a ház tömött kispolgárnépségébcl az espádára, ülöpárnákkal és banánhéjakkal bombázzák mindenfelől.

Aki az előbb még leglelkesebb híve volt, most az fütyül leghevesebben. Első pillanatban felismerte ö a reménytelen kontárt, aki ilyen szívós ellenfél ellen, ki van zárva, hogy érvényesülni tudjon!

Hosszú, komoly, szinte szomorú pillantással tekint az espaça a fölötte álló, barátokból ellenséggé vált tömegre, úgy látszik, ilyen tömeg-pálfordulás, a hűtlenségnek ilyen tüntetése láttára, nem ragad többé fegyvert.

De mivel senor N, eddig még nem mutatott erővel, mennydörgő orditással, száján az őrület tajtékával, dobbanó patái alatt a földet reszkettetve rárohan, agyonszurja.

— 24