Üzenet, 1941 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1941-05-01 / 2. szám

mélyiségek egy-egy elejtett célzása alapján kialakult bennünk a magyarázat: Hitler. Mussolini és a fasizmus, Ausztria annektálása után, vagyis egy évvel előbb kénytelen volt elismerni, hogy a Berlin-Róma tengelynek igazi ura és parancsolója Hitler lett, a Duce csupán Olaszország gauleiter-jévé sülyedt. Nagy felháborodást idézett elő a régi, kipróbált fasiszta körökben e tény felismerése, de már késő volt, nem lehetett visszatáncolni. Hiába volt minden, hiába volt magának az akkori Pápának igazán energikus fellépése (a jó öreg XII Pius-é, aki a milánói provinciában született és az ottani, akkori főrabbinak Foá-nak egyik legjobb barátja volt), hiába volt a legnagyobb államférfiak dramatikus közbenjárása (állítólag akkor lett végleg kegyvesztett és ezért kellett eltűnnie a filoszemita Balbonak) hiába volt Mussolini lelki mégha sonlása: engedelmeskedni kellett a Führer parancsának.

A zsidó rendeleteket, egyiket a másik után léptették életbe; a zsidók eltávolítása a közéletből, az ipar és kereskedelem vezető állásaiból, vagyonuktól való megfosztásuk szédítő iramban történt. A Gestapo több ezer főre rúgó speciális különítménye gondoskodott arról, hogy a törvényeket szigorúan és könyörtelenül alkalmazzák. Az azonban, amit Hitler nem tudott elérni, sem szigorral, sem fenyegetéssel, sem hazúgsággal. sem pártfegyelemmel, ~em semmivel, az épen a főcélja volt. vagyis az olaszokból antiszemitákat nevelni. Ez a legnagyobb fiaskó volt. Eltekintve elenyészően csekély kivételtől (tehetségtelen, boldogulni nem tudó egyének, akik a nagyon nívós, tehetséges zsidó konkurenciától szabadultak meg, vagy pedig exaltált, elvakult, szenvedélyes temperamentumok, akikbe a — nagyon gyatrán keresztül vitt — sajtópropagandának sikerült egy kis zsidógyülöletct beleoltani) az olasz nép (fasiszták és nem fasiszták egyaránt) a zsidókban nem egy bűnös fait látott, amely rég kiérdemelt büntetését nyeri el, hanem ellenkezőleg szegény ártatlan áldozatokat, akik oly bűnökért bűnhődnek igazságtalanul, amelyeket nem követtek el. Egyenesen megható volt a mód, ahogy ezeket az érzelmeket a zsidókkal szemben úton-útfélen, egész nyiltan kimutatták: a legprimitívebb munkás embertől a legmagasabb állású közhivatalnokig, sőt nagy részben még maguk a rendőrségi alkalmazottak is. akik a zsidórendelet végrehajtásával voltak megbízva, únos-úntalanul biztosították a velük összekerülő zsidókat együttérzésükről. Hiába volt a hivatalos körök (az akkori párttitkár, Starace) dörgedelmes közbelépése, néhány elrettentő példa statuálása, nem sikerült Olaszországban anti- 1 szemitizmust létesíteni.

A civilizált, érzelmes, jósz'v'i. toleráns olasz soha sem bírható arra, hogy ártatlan embereket bántson, kínozzon, még akkor sem, ha szigorú parancsot kapna rá. E sorok iróiának volt alkalma több Ízben zavartalan, őszinte beszélgetést folytatni antifasisztákkal (nem zsidókkal) akik a fasizmus ellen elkövetett vétségek miatt koncentrációs táborban töltöttek néhány évet. Majdnem mind, a

17