Üzenet, 1941 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1941-03-01 / 1. szám
beszél, holott csak logikus továbbfolytatója az emberiség civilizálódni való óhajának. így mindenki agitációnak tartotta Chaplin háború ellenes beszédét, pedig ha ez propaganda, akkor propaganda az emberiség jobb és kulturáltabb élet után való vágyakozása. Másrészt, hogy ennek az úgynevezett propagandának, ami tulajdonképen nem is az, miért kell okvetlenül megszólalni a filmen, azt annak a művészetek közti speciális helyzete adja meg. A művész mindig lelkét vetiti elénk. Gondolatait és érzéseit mondja el a világról, életről, halálról, szerelemről, stb. A zenében a művésznek nem meghatározott szavak, hanem érzelmi hatások állnak rendelkezésére. A zene örömet, vigságot, bánatot, lelkesedést tud bennünk kelteni, anélkül, hogy meghatározná ezen hangulatok okát vagy célját. Például egy harci induló lelkesitö érzéseket kelt a hallgatóban, de ezeket az érzéseket éppen úgy átérezheti egy angol, egy német, vagy egy csilei. A képzőművészetek fejlődést képviselnek az érzelmek okának és céljának meghatározása irányában, de az alakok bizonyos mértékben mozdulatlanságra vannak késztetve. Viszont az irodalom, melynek kifejező eszköze ugyanaz, mint amit gondolataink pontos meghatározására használunk, természetes, hogy érzelmeinknek okát és viszonyát az eseményekhez is közli velünk. A "L'art pour l'art" hívei mindig azt emlegetik, hogy mit tehet a költészet arról, hogy formája ugyanaz, mint a politikai beszédé. Ez a kérdés magában rejti a választ. Éppen mert a kettő kifejező módja ugyanaz, szükségszerű, hogy a költészetben az u. n. politika vagy tendencia megszólaljon. Ez a tendencia, mint láttuk, mindenütt jelen van. Mindez fokozatosan érvényesül a filmben, ahol a művészetek egész skáláját hívja a technika segítségül. A zene, az irodalom, a képzőművészetek mozgásban levő komplexuma az életet a legközvetlenebbül igyekszik minden árnyalatában elénk adni. így természetes, hogy legnagyobb mértékben jelentkezik benne a propaganda, mely uj megfogalmazásunkban minden gondolat terjesztését jelenti és melyre a film a maga gazdag terjedelmével adja a legtöbb alkalmat. Hogy egy munkának van-e művészi értéke az viszont független a benne levő propaganda vagy tendencia nagyságától, minőségétől vagy irányától. Lehet egy munkában a propagandát az agitációig fokozni s lehet ez a propaganda a legértékesebb, legbecsületesebb célú, ha a munka nem felel meg a művészi normáknak, az nem művészi munka. De az előbb elmondottakból következik, hogy függetlenül az iró akaratától a propaganda részt kér a munkájában. A propagandának és művészetnek ilyen megértése világossá teszi hogy miért naiv és önkényes a "L'art pour Tart" felfogás, amely a művészetet a múzsáktól inspirált, az emberi élettől és társadalomtól függetleníthető dolognak tünteti fel. A művész ha magát elefántcsonttoronyba zárja is, ez az elefántcsonttorony a földünkön nyugszik. Dr. Schwarcz László 17
