Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1994 / 2. szám

ISSN 0500-795-X MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP xxxvm.évfolyam 1994.2. szám Gémes István: A halál vesztett csatát Nagyon szeretem ezt a beszé­des plasztikát. Hihetetlen köny­­nyedséget, ugyanakkor tagad­hatatlan valóságot sugároz, és szivet-lelket melengető üzenet hordozója. KÖNNYEDSÉG Nemcsak a (barokkos) leplek szárnyalása teszi, hogy ez a fő­alak szinte lebegni látszik. Min­den testrésze ezt csak alátá­masztja: a fej lehajlása, a karok - szinte röpítő - széttárása, a feszültségében is arányos törzs mozgása, a térdben enyhén meghajló lábszárak, a haladást érzékeltető lábak. Akinek ezek a jellemzői, az élő, eleven. Az ma­ga az élet. Mindene ezt sugároz­za, árasztja magából. A néző úgy érzi, hogy itt ajánosi "őben­ne volt az élet" Qn 1,4) tanúsko­dásától el egészén a"higgyétek, hogy életetek legyen az ő nevé­ben" (Jn 20*31) teljes nagy íve feszül fölé. Nézi, és elhiszi neki, hogy ő "az út, az igazság és az é­­let, és senkisem juthat el az A- tyához hanem csak rajta át" (Jn 14,6). Ellenállhatatlanul magá­val sodorr minél tovább nézi az ember. "Örömmel nézlek téged én, és nem bírok betelni. Imádás nélkül sem tudok mellőled tova­menni..." - énekelte egyszer a nagy énekköltő s ugyanezek a gondolatok támadnak mindig is az elmélyült szemlélésnél. TAGADHATATLAN VALÓSÁGÉRZET Micsoda élethű, valóságos áb­rázolás! Különösen akkor döb­benek meg, ha e mögé a csupaé­­let testalkat mögé odaképzelem a keresztet: csaknem ilyen test­tartással függött azon is. Persze micsoda különbségeket fedezhe­tek fel. Feje ott vagy reményked­ve az égre emelt, vagy a mellére hanyatlott le. Karjait ott is kénytelen volt széttárni, de a béklyók, meg a szögek szétfeszí­teni látszottak a testét. Kezein még most is ott a szög helye, ol­dalában a dárdaszúrásé. Itt is mondhatná Tamásnak: "...Nyújtsd ide a kezedet és tedd az oldalamba és ne légy hitet­len, hanem hívő" (Jn 20,27). Ott a kínos keresztet vágták be - föl­szakítva az istenteremtette föl­det - a talajba. Most ő tart a ke­zében egy keresztben végződő zászlórudat, rajta a győzelmi lobogó, ugyancsak az aranyke­reszttel, s mintha csak - könnye­dén - a földbe szúrná. Igen, en­nek a nyugtalan, annyiszor el­vesznikészülő egész világnak, a­­melyet a kis Föld reprezentál, tudomásul kell vennie a győzel­met. - De a legnagyobb valóság az, hogy ő maga is a Földön jár. És nem lóg tehetetlenül, gúnyo­lódóknak kiszolgáltatva a ke­resztfán, nehogy lába érje a föl­det. Itt bizony rálép a földre, amely Ádám és Éva esete óta a kígyó és a halál országa. Atszö­­gezett jobb lábával a kígyó fejé­re látszik taposni. Ahogy ezt már a paradicsomból kiűzött kígyó is hallhatta: "Ellenségeske­dést támasztok közied és az asz­­szony között, a te utódod és az ő utódja között; ő a fejedet ta­possa, te meg a sarkát mardo­­sod." (1Móz3, 15). NÉGYES ÜZENET Az elsőt nem lehet nem észre­venni: a Feltámadott győzelmi zászlót tart a kezében. Külön föl kell figyelnünk rá, hogy nem görcsösen markolja azt. Köny­­nyedén tartja, hiszen a győzel­met úgy tette kezébe az, akire a bal karjával rámutat. Isten mű­ve a feltámadás, aki nem enged­te, hogy avatatlan szemek lás­sák az ő feltámasztó munkáját. Hogy üres volt harmadnap a sír és hogy miért volt az, azon kár vitatkoznunk. De Isten senki embert nem méltatott arra, hogy Urunk feltámadásának ta­núja legyen. Ez titok marad, e­­gészen az Úrral való, legvégső találkozásig. A második üzenet a feltáma­dást mutatja be, mintegy a "sző­nyeg visszájaként": nem angya­lok röpködnek itt halleluját zengve, hanem a régi világ jólis­mert figurái, az almaevő kígyó------------->

Next

/
Oldalképek
Tartalom