Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)

1994 / 2. szám

ÚT/TfífíS EGYHÁZBÓL KI - SZEKTÁBA BE... A 20. jubileumi körzeti konferencián, 1993. októberében Ludwigsburgban elhangzott előadás A 20.SZ. végén az emberek világ- és életszemlélete, gon­dolkodása - itt Európában különösen is - nem várt irány­ba fordult. Még a múlt század 2.felében élt filozófusok is mást jövendöltek és reméltek. Nietzsche, aki egyformán volt felvilágosult ellensége a kereszténységnek és a szocia­lizmusnak, a vallás dekadenciáját elkerülhetetlennek tar­totta, s "Isten halálát", mint szabadulást köszöntötte. Más oldalról Marx "tudományosan" bebizonyította, hogy min­den vallásnak rövidesen össze kell omolnia. Gondolataik­nak sok követője akadt még századunkban is. De még o­­lyan kiemelkedő teológus is, mint Dietrich Bonhoeffer, úgy tekintett a 20. századra, mint a nagykonstantinuszi korszak végére, melyben a vallás jelentéktelen, átmeneti jelenséggé válik. A szekularizmus folyamatának már a "vé­gén állunk", állapította meg etikájában. Legfőbb feladatá­nak tartotta, hogy a "nagykorúvá", Istentől magát önállósí­tott világban hogyan lehet az evangéliumot hirdetni, ho­gyan tudja az egyház betölteni szolgálatát? Filozófusok és teológusok tehát szinte közös nevezőre jutottak abban, hogy a vallástalanság, a szekularizáció szá­zadunkban tetőzik. Sok jel arra mutatott, hogy a felvilágo­sodás és liberalizmus hatása döntő győzelmet arat az egy­házak és mindennemű vallásosság felett. A prognózisok azonban nem váltak be. Soha nem bur­jánzóit el így a különböző vallások, vallási áramlatok, vagy magukat vallásosnak tüntető áramlatok hatása, mint a 20. sz. végi Európában. Mi ennek az oka? Mi törte meg a fel­világosodás és szekularizmus töretlennek látszó diadalútját éppen a mi időnkben? Mi ingatta meg a századokon át oly nagy hatást gyakorló racionalista gondolkodást? Miért vonzódnak ma az emberek sok esetben az egészen primi­tiv, babonás, vagy a ráción túli titkok nyitjával kecsegtető áramlatokhoz? I. Az egyoldalúan a természettudományokra és a tapasztalati világra épített életszemlélet ma már nem elégíti ki az ember teljes világ­­szemlélet utáni vágyát. Érzi az ember, hogy ez a gondol­kodásmód nem öleli fel az élet egészét. Éppen az élet nagy kérdéseire nem tud kielégítő választ adni. Nem elé­gít ki, ha tudom, hányféle anyagból áll a szervezetem, de nem tudom, ki vagyok én? Honnan jöttem és hová me­gyek? Mi az életem értelme? És mi lesz velem a halál u­­tán? Ezek mind olyan kérdések, amelyekre a racionalista világszemlélet nem tud kielégítő válaszokat adni. Ezért századunkban előbb Nyugaton, majd csaknem félévszáza­dos hivatalos materializmus megszűntével Középkeleteu­­rópában is bizonyos odafordulás tapasztalható a vallásos gondolkodás felé. Elveszett a racionalista gondolkodásból kinőtt optimizmus. A tudo­mány és technika gyors fejlődése nagy optimizmust táplált az emberekben. Ha így halad az emberiség - gondolták sokan Európában -, közel az idő, ami az egyes embert, ha nem is tökéletessé, de jobbá teszi és egy igazságos társa­dalmat tud felépíteni magának. Először az első világhábo­rú okozott csalódást. A második borzalmai pedig arra éb­resztettek rá, hogy az ember leginkább az egymás pusztí­tásában tökéletesedik. Ehhez járultak a természetátalakí­tások kudarcai, a technika árnyoldalainak felismerése. Ma már senkisem dicsőíti egyértelműen a természettudomá­nyok és a technika eredményeit. Sőt ott a félelem az em­berekben: nem sodorják-e egy ökológiai katasztrófa szélé­re a világot? (kiirtott őserdők, olajszennyezés, veszélyes hulladék). Az eddigi optimizmust gyakran a reménytelen­ség tudata váltja fel. Sokan reménykedtek századunkban a baloldali mozgalmakban. Egy rádióban elhangzott előadásban hallottam, hogy a 2. világháború utáni amerikai értelmiség "krémjéből" sokan voltak bal­oldali gondolkodásúak. Hiszen a szocialista eszmék hir­detői is a világ megjobbításának lehetőségével kecsegtet­ték az embereket. Annál nagyobb volt a csalódás, mikor egymás után, lassan napvilágra került az u.n. szocialista világ számtalan ellentmondása, embertelensége, kudarca. Mikor pedig hirtelen, látványosan összeroppant, egykori hívei előtt is világossá lett, hogy az az út, ami a francia forradalomtól a materialista alapon felépített struktúrákig vezetett, nem vezeti el az emberiséget az ígért "Kánaán-Megkérdezhetjük: ha az emberek többségét ma nem e­­légíti ki természettudományokon alapuló, racionalista gon­dolkodás, miért nem a történelmi egyházakhoz térnek vissza? Nyilván van ilyen eset is. De a többség másutt ke­res kérdéseire feleletet. Terhes múlt A történelmi egyházakat sokszor terheli a múltjuk. A li­beralizmus is, és a marxizmus is számtalan negativ jelen­séget emlegetett vagy emleget ma is az egyház múltjából. S ez sok esetben hatásos, hogy az egyházakkal szemben bizalmatlanságot keltsen. Sokan nem is ismerik bizalmat­lanságuk gyökereit, hogy az saját tapasztalatból, vagy éveken át hallott egyházellenes propagandából fakad. Em­legetik a keresztesháborúkat, Galileit és a Darwin tanítása körüli boszorkánypereket, stb. Sok negativ esemény, ami megtörtént, ott van az egyház múltjában. Ilyen jelenségek­re hivatkozva zárkóznak el a nagy egyházaktól, azonosítva a hibákkal az egész egyházat. Új vallási közösségek is ezt használják ki: nekik még nincs múltjuk. A gyors információáramlás a különböző médiákon keresztül és századvégünk nagy népvándorlása a kereszténység mellett közel hozta az eu­rópai emberekhez más, távoü világvallások és vallási moz­galmak hatását. Egyben óriási választékot is kínál. Felkí­nálja: lehetsz mohamedán, Krisna-hívő, buddhista, stb. Az átlag európai, ha hallott is iszlámról, keleti vallásokról, közelről nem ismerte, nem találkozott velük. Ma képvise­lőik bekopogtatnak az ajtón, az utcán találkozunk velük, röplapjaik jutnak hozzánk vagy éppen a hírközlő eszközök kínálják fel ezeket. Az átlag keresztény könnyen megté­veszthető. Kevés a keresztény hitismerete, vonzó és titok­zatos a sok, eddig számára ismeretlen vallás, kívánato­sabbnak tűnik a réginél. Visszatartja a mai embert az egyháztól az elkötelezettség félelme. Úgy véli, hogy az egyházhoz tartozás kötöttséget jelent. El kell fogadnia az adott egyház dogmáit, tanítását. Alkalmazkodnia kell régi, bevett szokásokhoz. Mindez szabadságában korlátozza. Ha valahová tartozik, kötelességei lesznek, melyek teljesí­tését elvárják tőle. Hiszek én anélkül is - gondolja -, hogy valamelyik konkrét egyházhoz tartoznék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom