Útitárs, 1994 (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 2. szám
ÚT/TRR5 Életápolás 2. AZ ŰR RÉMÜLETE (V. E. Franki egzisztencia-analízise) Évekkel ezelőtt, amikor először találkoztam vele, megrendített s megriasztott. Olyan fiatal emberben, vagy emberen keresztül találkoztam a horror vacui-val, akit régen ismertem s tudtam róla, hogy se nem pszichopata, se nem karakteropata (karaktersérült), s hogy rendezett körülmények között él. Igaz: egyedül. Szorongás, félelem és sötét iszonyat volt benne. Elmondta, hogy késő este sokáig ült egy elhagyott pádon és gondolkozott az életén, gépies munkáján, amelyről tudja, hogy a zöme papírkosárba kerül. És egyszercsak találkozott a semmivel. így mondta: a semmi van bennem. Beszélgetésünk egyre inkább hasonlított olyan éjjeli sétához a sötétben, ahonnan neki kell hazatalálnia, én nem ismertem az ő mikrovilágát. Időnként megkíséreltem egy-egy gondolattal, mintegy zseblámpával, néhány lelki-szellemi jelzőtáblára rávillantani, így mentünk, olykor botorkálva, lépésről-lépésre tovább. Mivel diákkorában segített orgonánk kibővítésénél (ő hordta ki a gyaluforgácsot, szemetet), emlékeztettem, hogyan állt meg Várad i mester az új változat kipróbálásánál s kapta fel a fejét: egy síp, egy kicsi síp hiányzik. S megkezdődött a keresés. Amikor a mester a gyaluforgácsok között megtalálta az alig kétarasznyi sípot, azt mondta - emlékeztettem rá -, "megvan a haszontalan. Enélkül hiányos az egész." Emlékezett. Ettől kezdve az "egy kicsi síp" jelentőségéről beszélgettünk. Arról, hogy minden ember, így ő is egyedien egy a kozmoszban, pótolható talán, de ki nem cserélhető. És feladata sem. Az is egyedüli az eonokban. E gondolat tövében kezdődött a fordulat. Valamiféle "ez az" élmény. Majd a beszélgetéssorozat végén döntött: kisebb fizetéssel, de olyan munkát vállal, amely érdekli és megélheti egyediségét, hasznosságát. Életcélra talált és egyben újra értelme lett az életének. Újra kapcsolatba került régi közösségével. (Mert lenni = kapcsolatban lenni. EGÉSZségesnek lenni: egész séges kapcsolatban lenni a transzcendenssel, az immanenssel, és a homo sapiens-szel. Lelkigondozói meggyőződésem szerint: Istennel és világával, a másik emberrel és önmagával.) Jóval később egyszer azt mondta, ha mostanában leülök este egy padra, a jó csönd csendül meg bennem és nem a semmi rémít. Egyébként a "kis síp" történetét azóta nem egy egzisztenciális vákuumban szenvedő embernek elmondtam s többnyire felfigyeltek rá és tovább, beljebb léphettünk életcéljuk és életük értelmének megtalálása felé. Egyik muzsikus fiatal barátom ritka fafúvós hangszeren játszott egy másodrendű zenekarban. Egy csoportbeszélgetés alkalmával hirtelen az órájára nézett és felugrott: "Indulnom kell, nem érek oda a próbára." - S mondta: mit muzsikálnak. Évődve jegyeztem meg: Van abban a darabban egyáltalán valami fújnivalód? - Halálosan komolyan válaszolta: Van. Hat taktus. - És elsietett. Jóval később árulta el az egyik csoporttársa, aki noogén neurózisban szenvedett, hogy ettől az egy mondattól gyógyult meg, mert rádöbbent, hogy hattaktusnyi feladata azért neki is van az életben. S ha azt nem "fújja be", lekopogja a Nagy Karmester az egész "darabot". Franki szavaival összegezem az eddig mondottakat: nincs ember, akinek ne volna valamiféle esélye, hogy eddigi önmaga fölé nőjjön. És nincs olyan súlyos életciklus, amelyben ne lenne megtalálható az élet értelmének valamilyen szikrája, amiből új tűz keletkezhet, akár a halál peremén. (Hogy nem kell “elkallódni", ezt maga Franki 1945-ben egy német koncentrációs táborban saját életével és másokra is életmentőén ható magatartásával bizonyította be.) (folytatjuk) (Gyökössy Endre: Életápolás, 1993.Kálvin-kiadó) Simándi Ágnes Még akkor is Még akkor is ha őrültként vet ki a kor és magányos futásom csupán az aréna ívein bukdácsol végeérhetetlenül még akkor is ha mindenbe kerül ez a játék - és rám dobja marék földjét a barátok siránkozó tömege még akkor is - nekem ez az egyetlen út fulladva - hajszolva értelem, akarat összeszorítottan tűrni és szeretni mert két nehéz mozdulat közt nem szakadt el a híd -hiába nem mertem álmodni évekig sziklára dobott gyermekkoromat túlélte a hit
