Útitárs, 1992 (36. évfolyam, 1-6. szám)
1992 / 4. szám
4 gumim Jólsikerült együttlét Bodenrod-ban Városunkban az utóbbi években megszaporodott a magyarnyelvű teológusok és fiatal lelkészek száma, akik külföldi ösztöndíjasokként az itteni egyetem teológiai karán tanulnak. Jelenlétük és szolgáló készségük sokat jelent az itteni gyülekezet és a magyarság számára. Amikor hazatértem az idei nagyheti ifjúsági konferenciáról, hamarosan találkoztam az »első fecskével«, aki visszatért városunkba szabadságáról. Mindjárt beszélgetni kezdtem vele a konferenciáról, mert - ha nem is tudott azon résztvenni - érdekelte, ami Bodenrod-ban történt. Milyen hagyományokra tekint vissza az Evangéliumi Ifjúsági Konferencia? Az ismeretes, hogy az 1956-i magyarországi események után a magyar fiatalok tízezrei hagyták el szülőhazájukat. Egy igen nagy csoport, talán a többség szétszóródott Nyugat- és Eszakeurópa egyes államaiban. A köztük megbízás vagy önkéntes ajánlkozás alapján munkálkodó fiatal lelkészek és teológusok felismerték, hogy ezek legtöbbje igen elhagyottnak érzi magát. Ezért 1960 nagyhetére egy Norvégiában tartandó »sí-tábor«-ba hívták meg az érdeklődőket. Nagy siker koronázta a rendezők fáradozását. Ugyanis a télisportok űzésén kívül gazdag lelki és kulturális programról is gondoskodtak. Mikor elérkezett a búcsúzás órája, az egybegyűltek elhatározták, hogy jövőre ismét találkoznak. Erre Ausztriában került sor. Ez már nem »sítábor« volt, hanem egy egyhetes ifjúsági konferencia. Az ilyenek sora folytatódott. Angliában, Németországban, Dániában és Svájcban rendezték meg a következőket. Négy újabb esztendő után, 1970-ben bet - és ugyanakkor kevesebbet is mondani! Igenis, lehetne - hiszen semmi újdonságot nem mondott, ami ne lenne már valahol közkincs - ugyanakkor nem az-e a feladata az egyháznak, hogy a minden embert szerető Atyára és a Fiú minden embert - felekezet és vallási hovatartozás megkülönböztetése nélkül - üdvözítő tettére mutatva a megbékélésre és a kiegyezésre hívja fel a hívőket és a nem-hívőket egyaránt? A szerény előadásokat ez az üzenet tette fontossá és naggyá. Adja Isten, hogy sok ilyen üzenet-továbbvivő akadjon, kiki a maga fórumán, mert Küng »utópiája« (így ő) végső fokon Isten akarata. Gémes Pál a találkozók jövőjével kapcsolatban problémák jelentkeztek. A 10 esztendővel korábban még fiataloknak számítható részvevőkből középkorúak lettek. Ugyanakkor felnövekedett egy fiatal sereg, amelynek tagjai középiskoláit már nem Magyarországon végezte, de magát tudatosan magyarnak vallotta. Egyre nehezebb lett mind a programtervezés, mind mindkét csoport kivánságainak a kielégítése. így 1970-ben megszületett a döntés: az Ifjúsági Konferencia továbbra is a fiatalabbak közti munkát tartja fő feladatának, míg az első 10 konferencia látogatóinak és másoknak az összefogásából megalakult az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem. Hogy a két csoportosulás, valamint a hasonló célkitűzéssel munkálkodó »Pax Romana« Katolikus Magyar Egyetemi (Értelmiségi) Mozgalom között kapcsolatok legyenek, e három szervezet 1976-ban, 1984-ben és 1990- ben, saját találkozók helyett, közös, ökumenikus konferenciát rendezett. A hatvanas években Magyarországról csak elvétve, külföldön élő rokonaik vendégeiként tűntek fel résztvevők a találkozókon, a hetvenes években sikerült néha jugoszláviai magyarok részvételét lehetővé tenni. Ez az igyekezet a nyolcvanas években folytatódott. Annak vége felé megszaporodott a Magyarországról jelentkező fiatalok száma, majd a 90-es évek eleje óta erdélyiek jelenlétét is meg tudták a rendezők szervezni. Milyen körülmények között történik a szervezés? A két nyugateurópai magyar protestáns egyházi szolgálat (munkaközösség) három »ifjúsági lelkész«-t jelöl ki saj át soraiból, akik - főleg - tanácsadóként (és sokszor a határozatok végrehajtóiként) vesznek részt a rendezőbizottság ülésein. A konferenciák utolsó napján a résztvevők - általában két évenként - hat fiatalt választanak meg ebbe a bizottságba, valamint megbeszélendő témákat és alkalmas konferenciai helyeket javasolnak a rendezők számára. Éz a csoport azután egy vagy több alkalommal gyűlést tart, tekintetbe veszi a legutolsó konferencián kifejezett kívánságokat, valamint az eredményét, és előkészíti a következőt. Hogyan zajlott le az ezévi konferencia? A rendezőbizottság megpróbálta a kitűzött főtémával kapcsolatba hozni a találkozó munkarendjét. Virágvasárnaptól kezdve minden nap volt reggeli Reményik Sándor: EGYMÁS MELLETT SOHA? Hát így is kell mindig lennie: Fölül az egyik, s a másik alul? Hatalmi kérdés emberek között, S a hatalomban egyik elvadul? Mindig csak elnyomott és elnyomó, Kis különbség a módszerek között És árnyalatok kockaforduláskor, S meztelen önzés mindenek mögött? Egyéni önzés és családi önzés És ezerféle színű nemzeti - Hát nem lehet e korhadó világot Testvér-színekkel ékesíteni? A kocka fordul és aki alul volt. Hegylábánál: hegytetőre kerül, S amit magának nem kívánt, a mással Folytatja, vagyis hogy kezdi elül. Hát így kell mindig lennie: Az egyik alul, s a másik felül? Ölni, vagy halni: ez a nagy parancs: És szép egymás-mellettiség soha? Fúljon hát önvérébe a világ Végkép, ha sorsunk ilyen mostoha! A pusztaság embert többé ne lásson És hegy se legyen ezen a világon, Mivel hogysem csillaggal társalogna: Súlyával a kis halmot nyomorítja. Isten maradjon egyes-egyedül - Kiben nincs többé rab és hódító És nincsen többé alul és felül! imaóra, amelyen hálát adtak a résztvevők a megtartatásunkban megtapasztalt isteni kegyelemért. Ezt, a reggeli után egy evangelizációs sorozat követte. Az Isten kegyelmes orcáját bemutató jézusi példázat, a »Tékozló fiú« története (Lk 15, 11-32) állott annak a középpontjában. Rövid, felfrissülést lehetővé tevő szünet után a főtémát - »Sola Gratia - Kegyelemből élünk« - különböző szempontokból megvilágító előadások követték. Az elhangzottak megbeszélése céljából délutánonként két és félóra állt a hat csoportba osztott résztvevők rendelkezésére. Virágvasárnap és nagypénteken délelőtt a falucska templomában tartott magyar istentiszteleteken vettünk részt. Szólni kellene az esti alkalmakról ill. a virágvasánap délutániról. Ezeknek, bár inkább ismertető jellegük volt, részben volt kapcsolatuk a főtémával (pl. a »Népzene és néphagyomány« címűnek, amely az egyházi ünnepekhez kapcsolódott; a három orvostanhallgató által tartott »Kegyelem, hogy élünk« összefoglaló címet viselőnek; vagy a »Fundamentalizmus«-ról szólónak; s természetesen a »Kegyelem a magyar irodalomban« témával foglalfolyt. a 8. lapon
